101. Hírlevél - Boldog Karácsonyt!

Fekete István: BETLEHEM

    A konyhában ültünk a földön, és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha, meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünk róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni (egy krajcárért!), és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk abban az időben.
    Egyszóval: betlehem volt.
    A Szent Család kicsit oldalt állt, előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hogy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.
    Ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak. Elsősorban az, hogy Jézuska mezítelen maradjon-e, vagy takarjuk be.
    – Megfázik! – mondta Bence Gábris, aki érzékeny lelkű fiú volt.
    – Buta vagy – szólt Andók Pista –, aki Isten, az nem fázik.
    – A Biblia azt mondja – szólalt meg végül Peszka Péter, aki papnak készült –, hogy “édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette…”
    Ez döntött. Tovább>>>