2009-ben a befektetők 30 év óta először vásároltak több aranyat az ékszerészeknél

AFNS, New York – A befektetési arany iránti igény 1980 óta első alkalommal haladta meg az ékszeripartól igényelt arany mennyiségét 2009-ben, minthogy az árak rekordmagasságokat értek el, közölte az AngloGold Ashanti Ltd., Dél-Afrika legnagyobb aranytermelője.

 

Az USA piac továbbra is folytatta a versenyt az aranybefektetések terén, és a hajtóerő mind a magánbefektetőktől, mind az intézményektől származott. Mostanában jelentős aranyrúd-vásárlásokról is esik szó egyik-másik nagyobb vásárló részéről, akik szívesebben veszik meg a fizikai aranyat, mint hogy tárolási és kezelési költséget fizessenek az úgynevezett tőzsdei aranyért.

 

Az arany decemberben 1226,56 dolláros unciánkénti rekordmagasságba szökkent, miközben robogása kilencedik éve tart, minthogy a befektetők a kormányok világszerte kínált pénzügyi lehetőségek folytán inflációtól tartanak, valamint az alacsony kamatlábak miatt, hatalmas készpénz összegeket fektettek aranyba.

 

Az arany árát az is felfelé hajtotta, hogy központi bankok vásároltak aranyat, különösen Indiában és Kínában.

 

Időközben az Arany Világ Tanács azt közölte, hogy a kereslet 2,6 százalékkal, 819,7 tonnára emelkedett a negyedik negyedévben. Az észak-amerikai és a nyugat-európai kereslet ugrásszerűen, 77 százalékkal növekedett.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

2009-ben a befektetők 30 év óta először vásároltak több aranyat az ékszerészeknél

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. 2009-ben a befektetők 30 év óta először vásároltak több aranyat az ékszerészeknél
GemStyle Info Online, 2009-ben a befektetők 30 év óta először vásároltak több aranyat az ékszerészeknél

BestTop, Best Top