41. Hírlevél - Hírportál ékszerekről, drágakövekről

Kibővült Hírportálunk a neten

Az internet özönvízszerű elterjedésével egyre inkább szükség mutatkozik olyan portálok megjelentetésére, amelyek megpróbálják összefogni egy témában fellelhető információkat. A szakosodás számos területen kitűnő példákat mondhat magáénak például a vendéglátásban, egészségügyben stb.

 

Ehhez a tendenciához kapcsolódva új megjelenésű, a korábbihoz képest jelentősen kibővített szakmai Hírportál látható oldalunkon, elsősorban a nemesfémes, drágaköves szakma képviselői számára. Tovább>>>

 

Drágakőgyűjtés a Tokaji-hegységben

Szeptember 25-én tanulmányi kirándulást szerveztünk ékszerbecsüs hallgatóink számára a Tokaji-hegységbe, amihez a MOME néhány hallgatója is csatlakozott. A programban szerepelt drágakőgyűjtés több lelőhelyen, drágakőmúzeum meglátogatása, bányalátogatás.

 

Persze nem maradhatott el a pincelátogatás sem a borkóstolóval egy igazi, tállyai pincében. A túra útvonala: Budapest–Monok–Tállya–Erdőbénye–Erdőhorváti–Tállya–Budapest volt. A jóhangulatú kirándulásnak még az sem ártott, hogy az elején be kellett tolni a buszt. 

   

Látogatás a Pécsi Régiségvásáron

Október 29-én a Pécs-Villány régióban tettünk egy kis kalandozást a festménybecsüs, műtárgybecsüs és a bútor-szőnyegbecsüs hallgatókkal. A fő cél a Pécsi Régiségvásár és a Csontváry Múzeum volt, de közkívánatra körbenéztünk a Zsolnay Múzeumban is.

 

A program befejezéseként ellátogattunk a grandiózus villányi Bock Pincébe, ahol az összeválogatott borok kóstolása hangos jókedvre derítette az amúgy is vidám társaságot. A kirándulás végén többen úgy nyilatkoztak, hogy a továbbiakban bármikor, bárhová jönnek velünk.

 

Holnap Művészeti Aukció a BÁV-nál

Szép és változatos ékszeranyag gyűlt össze a BÁV november 10-én induló őszi Művészeti Aukcióján. A jóval a becsérték alatti kikiáltási árral induló darabok méltán számíthatnak a vásárlók érdeklődésére. Az árak elérhetőek, a leírások korrektek, ami el is várható az aukciós piac egyik meghatározó szereplőjétől.

 

Átnézve az évekkel, évtizedekkel korábban dokumentált aukciós katalógusokat látható, hogy érdemes a nívós ékszerekbe pénzt invesztálni, mert nemhogy őrzik az árukat, hanem jelentős emelkedést mutatnak az idő előrehaladtával.



Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

V-Pearl Hírlevelek - 41. Hírlevél - Hírportál ékszerekről, drágakövekről

A V-Pearl korábbi hírlevelei - 41. Hírlevél - Hírportál ékszerekről, drágakövekről
korábbi, hírlevél, 41. Hírlevél - Hírportál ékszerekről, drágakövekről

BestTop, Best Top