47. Hírlevél - Havi GemStyle Info Online

 A szerkesztő előszava 

Szegény gazdagok

A hetvenes évek közepén éppen Vietnamba tartó utam előkészítésével voltam elfoglalva, amikor a főnököm behívott, és elmondta, hogy Sri Lankáról keresték meg a magyar Külkereskedelmi Minisztériumot, hogy kíséreljünk meg velük valamilyen üzleti kapcsolatot létesíteni. Tovább>>>

 

 Politikai - Gazdasági környezet 

Luxusfogyasztás: A hangot a gazdagok adják

Ajay Kapur elemző olyan tézist tett le a világ elé, amely minden eddigi gazdasági tantételt a fejére állít. Tovább>>>

 

A német luxustermék kereskedők viszonylag jól jöttek ki a válságból

A válság nem érintette olyan súlyosan a luxusjavak piacát, mint ahogyan tartottak tőle. Tovább>>>

 

A belga üzleti hangulat immár a tizedik hónapban javul folyamatosan

Az emelkedés a termelés és az üzleti élettel kapcsolatos szolgáltatások területén érezhető hangulatváltozásnak az eredménye. Tovább>>>

 

A kereskedelem panaszkodik az Internet-kereskedelemben érvényes visszaadási jog miatt

Az online üzletben tevékenykedő cégek hátrányos helyzetben érzik magukat, és jogszabály-változtatásért kopogtatnak. Tovább>>>

 

Tovább nő az olló a szegények és gazdagok vagyoni állapota között

Éppen a német fővárosban akkora a szegénység kockázata, mint sehol másutt a Szövetségi Köztársaságban. Tovább>>>

 

A Wall Mart több mint 11.000 embert bocsát el!

Súlyos műtétet hajt végre a világ legnagyobb kiskereskedője az alkalmazottai körében. Tovább>>>

 

Oroszország 120 millió dollár kölcsönt ad Örményországnak

Oroszország megerősítette, hogy Örményország 120 millió dollár kölcsönt kért, amelyet a gyémánt- és az ékszeriparba kívánnak fektetni. Tovább>>>

 

Az indiai Drágakő és Ékszer Export Fejlesztési Tanács elnöke visszautasítja azokat a híreket, melyek szerint a Tanács kivonul Kínából

"...Ez az újsághír teljesen helytelen és félrevezető. Senki a Tanács részéről, engem is beleértve, soha nem tett ilyen kijelentést.” Tovább>>>

 

 Tendenciák - Divat 

Életstílus változás: A hölgyek felfedezik az időmérőket

Ékszerek helyett a hölgyek egyre inkább lelkesednek a mechanikus órák iránt is, ami eddig inkább férfidolog volt. Tovább>>>

 

A nagy méret meg az extravagáns megjelenés a menő

A hamburgi Early Bird [Korai Madár] életstílus-vásáron, január 16-18., a télies hőmérséklet ellenére, tavaszias, sőt nyárias hangulat uralkodott. Tovább>>>

 

 Kereskedelem - Marketing 

Amerikában a karácsonyi üzlet nagy nyertesei az Internetes áruházak

A tavalyi ünnepi szezonban a legtöbb kiskereskedő az előre jelzett szerény egyszámjegyű növekedést érte el – 5–7 százalékot – a 2008. évi forgalomhoz képest. Tovább>>>

 

Bővül a kereskedelmi tevékenység a frankfurti repülőtéren

Már eddig is közel 60 százalékkal járult hozzá az évi nyereséghez... Tovább>>>

 

Változóban a hamburgi belváros boltjainak térképe

Új márkák tülekednek a hanzavárosban, vagy már ismert márkák jelennek meg új elképzelésekkel. Tovább>>>

 

Ragyogó kilátások a lengyel ékszerészek előtt (?)

Lengyelországban az ékességek meg a luxusidőmérők élénk érdeklődésre találnak. Tovább>>>

 

Törvénytervezet a svájci óra arculatának markánsabbá tételére

A szabályozás arról szól, hogy a Swiss Made márkázás csak akkor alkalmazható, ha az előállítási költség 60 százalékát Svájcban realizálták. Tovább>>>

 

 Kiállítások - Vásárok 

Jobb volt az üzletmenet az idei Vicenzaoro First rendezvényen

17969 bejegyzett kiállító működött a kiállításon, szemben a tavalyi 13154-gyel. Tovább>>>

 

 Nemesfémek - Drágakövek

Az aranyár alakulása megszenvedi az euro gyengeségét

Az arany árának az utóbbi időben meglepő veszteségeket kellett elviselnie. Tovább>>>

 

A bankok további aranyár emelkedésre számítanak

Tizenkilenc bank és tőkés csoportosulás becslése szerint az idén tovább emelkedik az arany ára. Tovább>>>

 

Aranyeladások: Az ékszergyártás kevesebbet igényelt, mint a befektetők

Három évtizede első alkalommal esett meg, hogy a tavalyi esztendőben a befektetők több aranyat vásároltak, mint amennyit ékszerré dolgoztak fel. Tovább>>>

 

Az ezüst ára követi az aranyár alakulását

Ez ismét bebizonyosodott, mert a fehér fém ára január közepén ismét lefelé kezdett hanyatlani. Tovább>>>

 

Bizonytalanok a szakértők a platina árának alakulásával kapcsolatban

Heraeus azonban hangsúlyozza, hogy ne lepődjünk meg, ha most a platina ára előbb esik, hogy azután egy újabb emelkedésnek induljon. Tovább>>>

 

Avi Paz, a Gyémánttőzsdék Világszövetségének elnöke: „A gyémántszakma kiemelkedő érettséggel cselekedett a pénzügyi válság folyamán”

Az újesztendő közeledtével megkértük Avi Pazt, az Izraeli Gyémánttőzsde és a Gyémánttőzsdék Világszövetsége elnökét, hogy tekintse át az elmúló esztendőt számunkra. Tovább>>>

 

Kína szerint az ország most a második legnagyobb gyémántpiac

Shanghaj-i Gyémánttőzsde adatai szerint az import 30,7 százalékkal, 699 millió dolláros rekord magasságra nőtt. Tovább>>>

 

Chris Ryder: Az Ekati bánya teljes kapacitással termel 2010-ben is

Chris Ryder 2006 óta a BHP Billiton Gyémánt és Speciális Termékeinek marketing igazgatója. Vele készített interjút az antwerpeni Gyémánt Főtanács információs irodája. Tovább>>>

 

De Beers és az NMDC gyémántlelőhelyeket találtak Indiában

A minisztérium közlése szerint az államokban végzett kutatás azt eredményezte, hogy 41 kimberlit és 13 lamproit kürtőt fedeztek fel, és ezek gyémántlelőhelyeket is tartalmazhatnak. Tovább>>>

 

 Szakmánk nagyvállalatai 

Tiffany: a forgalomnövekedés optimizmusra hangol

Az amerikai Tiffany & Co. ékszerlánc üzlet a 2009. év utolsó két hónapjában 17 százalékos forgalomemelkedést ért el, ami 799,1 millió dollárnak felel meg. Tovább>>>

 

Richemont konszern: A vállalatok a trend megfordulását látják a luxustermékek körében

A svájci Richemont konszern az elmúlt év utolsó három hónapjában meglepő 2 százalékos forgalomtöbbletet tudott elérni, ami 1,6 milliárd euronak felel meg. Tovább>>>

 

A Swatch Csoportnak sikerült a forgalmát és a nyereségét növelnie

Mindenekelőtt a december hónap hajtotta erőteljesen felfelé az eredményt. Tovább>>>

 

50-éves a finn Lapponia ékszerészház

Az 50 éve ékszertervezéssel foglalkozó Lapponia cég szigorúan korlátozott, különlegességeket kiemelő kollekcióval ünnepelte az elmúlt évtizedeket. Tovább>>>

  

 Furcsaságok - Érdekességek 

Döntés született az első Kronométerversenyen

A 18. század óta mérik össze egymás teljesítményét az ismert gyártók órái az úgynevezett Kronométerversenyen. Tovább>>>

 

Drezdai operabál – Michael Jackson tiszteletére

A művésznek a drezdai bál Szent György érdemrendjét adták át. Tovább>>>

 

 Bűnügyi krónika  

Csempészáru: Értékes gyémántot koboztak el Frankfurtban

Egy 2,5 millió euro értékű gyémántot foglaltak le egy utas ellenőrzése során. Tovább>>>

 

Aranyeladás: Vigyázat a látszólag kockázatmentes ajánlatokra!

A csapda azonban az üzleti feltételek apró betűs részében rejlik... Tovább>>>

 

Ismét letartóztattak egy nevezetes ékszer tolvajt néhány hónappal szabadulása után

Fogalma sincs arról, hogy mennyi ékszert lopott, de tolvaj „karrierje” átölelte az egész földgolyót, New York-tól Londonon át egészen Tokióig. Tovább>>>

 

Felköhögte a bizonyítékot

Egy férfit azzal vádoltak, hogy egy gyémántgyűrűt lopott el egy gépkocsiból. Miközben a rendőrségen vallatták, felköhögte a bizonyítékot. Tovább>>>

 

Vietnami vámosok gyanús csempészett gyémántokat koboztak el

Vietnami vámosok 306 fehér követ koboztak el Ho Chi Minh Város repülőterén. Tovább>>>

 

 

A papíralapú változat megrendelhető:

GemStyle Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

1088 Budapest, Krúdy Gyula utca 12.

Tel.: 485-0024, -0025 (fax is), -0026

E-mail: gemstyle@t-online.hu

GemStyle Info, 2010. január

 

 



Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

V-Pearl Hírlevelek - 47. Hírlevél - Havi GemStyle Info Online

A V-Pearl korábbi hírlevelei - 47. Hírlevél - Havi GemStyle Info Online
korábbi, hírlevél, 47. Hírlevél - Havi GemStyle Info Online

BestTop, Best Top