A bőség zavara, avagy a zavar bőségeInkább az utóbbi! Idehaza is meg a nagyvilágban is. Ezért aztán úgy határoztam, hogy csak a júliusi hírek összefoglalását jelentetem meg ebben a számban. Bőségben vannak, és a júniusiak nagy része már némileg elavult. Természetesen a fő téma még mindenütt a válság, és ettől „zavarva lelkem, mint bomlott cimbalom”, mert hol optimista, hol meg borúlátó információk áramlanak be az éter hullámain. Arra törekszünk, hogy minél reálisabb képet adjunk a világról, és kénytelenek vagyunk az Olvasóra bízni, hogy milyen hangulatot szív belőlük magába.
Jómagam, Biblia-olvasó lévén, inkább optimizmusra hajlom: tessék a zsidóság sorsát szemmel kísérni, kezdve – mondjuk – az egyiptomi fogságon, folytatva a két babilonival, majd Jeruzsálem, a szent város lerombolásával, a szétszóratással, pogromokkal, deportálásokkal. A csúcs a két húszadik századi „szociális” önkényuralom pusztítása. A keleti esetében még azt sem lehet tudni, hogy mennyien tűntek el a történelem süllyesztőjében. A keresztények sorsa sem volt sokkal különb. Az ő „mozgalmuk” tizenkét, szerény előképzettségű küldöttel (aposztolosszal) indult (közülük is egy áruló lett), mégis egy hatalmas kultúra épült rájuk. Fejedelmek, birodalmak jönnek-mennek, mi, kis „Nemecsekek” maradunk valahogy.
Még arra is hajlamos vagyok, hogy a Gondviselésnek ezt a formáját, a szenvedések, üldöztetések, (haza)árulások között való csak azért is fennmaradni akarást erre a mi kis nemzetünkre is kiterjesszem. Amióta Árpád apánk vezetésével (ha ugyan így történt) megtelepedtünk ebben a hazában, nagyjából magunkra is maradtunk. Akik körülöttünk élnek, vagy irigyelnek, vagy megvetnek, vagy gyűlölnek, vagy mindezt együtt, de semmiképpen sem szeretnek. Nyelvünknek senki sem rokona, mi meg nem szívesen tanuljuk meg mások nyelvét.
A százötven esztendeig itt „vendégeskedő” törökök sokkal szimpatikusabbnak találnak bennünket, mint azok a tőlünk nyugatra élő népek, amelyeket megvédtünk tőlük. Napjainkban pedig saját nemzetünk fiai húzzák le, Isten tudja, hányadik bőrünket, első sorban azokét a középrétegekét, amelyek mindig is a hátukon cipelték az ország közös terheit. A világválság minden súlya reánk nehezedik akkor, amikor az azt előidéző nemzetek nagyobbik része már kifelé lábal belőle. Természetesen ezt a nemzet ismét saját fiainak köszönheti. Vajon lesz valaha igazságszolgáltatás ebben a hazában? Aligha!
De a történet másra is megtaníthat, ha tanulékonyak vagyunk. A diaszpórában élő zsidóságot szigorúan összetartotta a hite! És ez az igazán vallásosak körében mindmáig él. New Yorkban, a Broadway egyik felhőkarcolójának x-edik emeletén tárgyaltunk, amikor a partnereink egyik tagja rövid időre otthagyta a társaságot. Később láttam, hogy az alkalmazottakkal közösen, a saját rítusuknak megfelelően, imádkoznak. Nem haszidok voltak, „csak” vallásosak. Attól még kőkemény kereskedők, és nyugaton igazi keleti módra alkudtak. Kölcsönösen tiszteletben tartottuk egymás vallását, és nagyon jól dolgoztunk együtt. A gyűlölet, az irigység, a féltékenység zsákutcába vezet. A valahova-tartozás tudata erőt ad! Már többször megírtam egy másik, ugyancsak amerikai élményemet: egy nagy ékszergyár egyik ajtaja fölé volt december közepe táján, egymás alá kiírva: Merry Christmas! és Happy Hanuka! Vidám Karácsonyt és Boldog Hanukát! Budapesten is részt vettem olyan katolikus rendezvényen, ahol a meghívott előadó egy nagy tiszteletben álló rabbi volt. Itt sem a különbözőt keresték, hanem a közöset.
Bennünk, magyar nemesfémesekben, nagyon sok a közös: a nemzetiségünk, a szakmánk, a tehetségünk, az élni akarásunk… Csak összefogás nincs bennünk, mint ahogy az egész nemzetben nincs, és ebből élnek meg remekül – évszázadok óta és most is – a politikusaink, a konkurenseink, az irigyeink, az ellenségeink.
Három nagy, egységes nemzetnek aligha nevezhető térség szakemberei mondták ki az utóbbi néhány évben, hogy a világ nemesfém ipara élére kívánnak felkapaszkodni. Ehhez szakmai összefogásra és politikai-gazdasági támogatásra van szükség. Mindegyikről adtunk hírt: India, Kína, Törökország. Mind a hárman nagyra törnek. Csakhogy a luxusszakmák nem feltétlenül a tömeggyártóké. Egyre többen vannak az egész világon, akik olyan ékszert vagy kiegészítőt szeretnének viselni, amellyel nem minden sarkon találkoznak. És a fizetőképes fogyasztók milliói számára egyedinek számít az is, amiből néhány száz vagy ezer készül.
Az Infonkban meg a Magyar Ötvösben megjelenő sok-sok külföldi információ éppen azt a célt kívánja szolgálni, hogy a magyar nemesfémesek eligazodjanak a világ eseményei között, és megtalálják a helyüket. Ehhez azonban keresni kell ezt a helyet! És lehetőleg együtt kell keresni. Végül is minden eszmefuttatásomban ide szoktam kilyukadni. Ezért abba is hagyom.
Forrás: GemStyle Info
|
|