A GIA a gyémántpiacról: több ok az optimizmusra
GIA Insider, Carlsbad (California) – Úgy látszik, hogy a nyersgyémánt árak körül keletkező spekulatív kiugrások eltűnőben vannak, miután az év első két hónapja folyamán vagy 2 milliárd dollárnyi áru került a piacra. Az a 7 – 9 százalékos áremelést, amelyet a DTC februárban érvényesített, szintén gyorsan lenyelte a piac. A másodlagos értékesítők azonban nem ragaszkodtak a maguk emeléseihez úgy, ahogy ezt az előző kilenc hónapban tették.
Ez és a folyamatosan javuló kereslet meg a csiszolt gyémántok terén szilárduló árak, reményt öntöttek a gyémántiparba arra nézve, hogy a nyers és a csiszolt gyémánt piac stabilizálódik.
A nyersgyémánt árak jelenleg magasabbak, mint amekkorák a gazdasági válság előtt voltak, az emelések a különösen Indiában megújított hitelfeltételekből, meg a nyers-gyémánt terén észlelt hiányból származnak. Tavaly a nyersgyémánt eladások 5,5 – 6 milliárd dollárt tettek ki, a 2008. évi szintnek a felét.