A gyémánttermelők még nem ocsúdtak fel a kemény esztendő hatásaiból
IDI, Tel Aviv – Uri Haviv és Iris Hortman tanulmánya. Az elmúlt év kemény dió volt a gyémántipar számára, amely megszenvedte a globális pénzügyi válságot és annak hatását a luxustermékek piacára. Számos ékszervállalat jelentett csődöt, míg a bányavállalatok úgy reagáltak a recesszióra, hogy csökkentették a termelést és a kibocsátást. A világgazdaság kissé javult ugyan az utóbbi néhány hónap folyamán, de a helyzet távolról sem szilárd, és az egyetlen bizonyosságnak napjainkban a jövőt körülvevő bizonytalanság látszik.
Március elején az RBC Economics Research gazdaságkutató kiadott egy jelentést, amelyben azt mondja, hogy a gyémántpiac 2010 elején visszanyerte az erejét, még ha nem is olyan mértékben, mint 2009 második felében. Az RBC előrejelzése szerint a nyersgyémánt árak terén tapasztalható áremelkedés végül bizonyos mértékig csökkenni fog, hozzátéve, hogy a kereslet februárban mind a nyerskövek, mind a csiszoltak árát viszonylag szilárdan megtartotta.
A pénzügyi válság nem hagyta sérülések nélkül a világ gyémántóriásait sem: 2009 első felében három a világ legnagyobb gyémánttermelője közül – a De Beers, a Rio Tinto és a BHP Billiton – csupán 15 millió karát gyémántot termelt, és ez 60 százalékos esést jelent 2008 azonos időszakával összevetve. Az orosz gyémántóriás Alrosza is csökkentette a termelését, és nyersgyémántjának a nagy részét a Gokhrannak, a moszkvai Állami Letéteményesnek és gyémántkészletező ügynökségnek adta el.
Mindazonáltal a gyémántpiac biztató helyreállása okot ad a négy gyémánthatalom akcióinak a gyors áttekintésére.
De Beers
A világ legnagyobb gyémántszállítója megszenvedte mind az értékesítés, mind az általános tevékenység hanyatlását az elmúlt esztendő folyamán. Egy nemrégiben kiadott sajtóközleményben a De Beers összefoglalta 2009. évi teljesítményét, és körvonalazta 2010-es elgondolásait mind a vállalat, mind a gyémánt világpiac vonatkozásában.
A De Beers adatai azt jelezték, hogy a gyémántfogyasztás az egész év folyamán egyszámjegyű hanyatlást mutatott, de egy csekély fellendülést is sejttetett a negyedik negyedév javuló értékesítésének, az erős kínai és indiai keresletnek, jó karácsonyi eladásoknak a formájában, valamint abban, hogy a forgalom 2009 második felében 24 százalékkal emelkedett az év első hat hónapjához képest.
De Beers hatlépéses tervet vezetett be a pénzügyi válság kezelésére vonatkozólag, a termelési és működési költségeket 45 százalékkal, 2 milliárd dollárról 1,1 milliárdra csökkentve. A lépések végrehajtása lehetővé tett egy bruttó 654 millió dolláros eredményt, noha az eladások 6,89 milliárd dollárról 3,84 milliárd dollárra zsugorodtak.
A gyémántóriásnak még azzal is kellett foglalkoznia, hogy refinanszírozzon egy 3 milliárd dolláros kölcsönt, amelyből 1,5 milliárd dollár 2010 elején vált esedékessé. A legfontosabb részvényesek, az Oppenheimer család, az Anglo American és a botswanai kormány végül is 1 milliárd dollárt refinanszíroztak.
De Beers jövőbeli elképzelései óvatosan optimisták voltak mondván, hogy a termelés, az eladások és az árak csupán fokozatos emelkedést mutatnak majd a közeljövőben, noha nő a fogyasztói kereslet a gyémánt ékszerek iránt.
Alrosza
Az Alrosza jelentős mérföldkőhöz érkezett 2009-ben azzal, hogy a világ legnagyobb gyémánttermelőjévé lett 34,7 millió karát nyersgyémánttal, szemben De Beers 24,6 millió karátjával.
Mindazonáltal 2009 nem volt könnyű az orosz gyémántóriás számára. 2009 júliusában Fjodor Andrejev lett a vállalat elnök-vezérigazgatója Szergej Vibornov helyett, 2 milliárd dolláros értékesítési célt tűzve ki. A vállalat teljesítette a célját azzal, hogy 2,34 milliárd dollár értékben termelt ki gyémántot. Csakhogy Alrosza gyémántjának nagy része az orosz állami kincstárba került, nem pedig külföldi piacokra. Ezzel a húzással kívánták egyrészt támogatni a küszködő ipart, másrészt átvészelni a zsugorodó keresletet. Az a tény, hogy a moszkvai Állami Kincstár [Gokhran] megvásárolta az Alrosza készletét, lehetővé tette a vállalat számára, hogy a csökkenő kereslet ellenére fenntartsa a nyersgyémánt termelését. Mindazonáltal az Alrosza nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen jövedelme keletkezett ezekből az eladásokból.
A Fitch Hitel-besorolási Ügynökség nemrégiben bizalmat fejezett ki az Alrosza iránt azzal, hogy B-ről B+ kategóriába sorolta feljebb az orosz gyémántóriás hitelképességét, tekintettel pénzügyi és működési kockázatának a csökkenésére és a világ gyémántiparágának várható növekedésére. Továbbá Fitch azt jelezte előre, hogy az Alrosza pénzügyi teljesítménye 2010-ben javulni fog, és hogy az ún. EBITDA nyeresége (kamat, adók, leértékelés és amortizáció előtti nyeresége) 20 százalékkal nő, tekintettel – többek között – a gyémántárak előre látható emelkedésére.
A jövőre vonatkozó elképzeléseket illetőleg az Alrosza úgy határozott, hogy célba veszi az indiai piacot: a vállalat találkozott az Indiai Drágakő és Ékszer Exportfejlesztési Tanács képviselőivel, hogy erősítse a kölcsönös kapcsolatokat, továbbá hároméves, 490 millió dolláros nyersgyémánt szállítási szerződést írt alá három nagy indiai gyémántfeldolgozóval, a Rosy Blue-val, a Diamond India Ltd-del és a Retilal Becharlai & Sons céggel.
Az orosz gyémántóriás, amely a gyémántot negyedévenként meghatározott árakon, a keresletnek megfelelően fogja szállítani, abban reménykedik, hogy bővítheti a tevékenységét az indiai piacon. 2009-ben az Alrosza termelésének a felét, körülbelül 500 millió dollár értékben Indiába exportálta. A vállalat azt reméli, hogy a hosszú távú kapcsolatok kovácsolása indiai gyémántos cégekkel mindkét oldal számára előnyös lesz.
Továbbá az Alrosza azon munkálkodott, hogy csökkentse a kiadásait, és jelenleg újratárgyalja a hitelbesorolását, arra törekedve, hogy javítsa a vállalat nyereségességét.
Rio Tinto
A Rio Tinto bányaóriás, amely a gyémánton kívül termel alumíniumot, rezet, vasat, aranyat és szenet, ugyancsak bizalmat kapott a Fitch-től, amely felemelte a brit-ausztrál bányavállalat hitelbesorolását a BBB+-ról A- kategóriába, tekintettel, a Sydney Morning Herald szerint, egy sikeres adósságcsökkentésre.
A Fitch cég kutatási jelentése megjegyzi, hogy a Rio Tintonak volt néhány bölcs húzása az adósságainak a csökkentésére, hozzátéve, hogy a kínai piac növekvő kereslete segített a vállalatnak abban, hogy sikeresen jöjjön ki a pénzügyi válságból, minthogy alapműveletei viszonylag sértetlenek maradtak. A jelentés szerint Rio Tinto teljesítménye 2010-ben tovább fog javulni, tekintettel – többek között – egy várhatóan 5,8 milliárd dolláros nyugat-ausztráliai vállalkozásban való részesedésre a BHP Billitonnal.
A Mining Weekly (Bányászati Hetilap) szerint, Rio Tinto elgondolása 2010-re az, hogy 6 milliárd dollárt fektessen be. Tom Albanese elnök-vezérigazgató egy nyilatkozatban kijelentette, hogy a vállalat több irányban halad a növekedés terén óvatos befektetésekkel, és úgy véli, hogy egy csekély keresletjavulás érezhető. Albanese nyilatkozata továbbá azt is magába foglalta, hogy a vállalatnak az elkövetkező néhány esztendőre vonatkozó elgondolásai, számos indiai és kínai város urbanizációja és iparosodása alapján, pozitívnak bizonyultak.
A Rio Tinto ugyanúgy reagált a pénzügyi válságra, mint a többi gyémántóriás – a termelés csökkentésével. Egy nemrégiben készült csiszolt gyémánt-jelentés szerint, a vállalat azt közölte, hogy az ausztráliai Argyle bánya gyémánt termelése 2009 utolsó negyedévében 33 százalékkal csökkent.
Annak ellenére, hogy az év első negyedében javult a gyémántpiac, a számadatok még azt sejttetik, hogy alacsonyabb lesz a tevékenység szintje, mint a válság előtti időben. A kanadai Diavik bányának a termelését, amelyben Rio Tintonak 60-százalékos a részesedése, 41 százalékkal csökkentették, tekintettel a gazdaság lelassulására, és avégett, hogy fenntartsák az árszínvonalat a piac helyreállásának a bekövetkeztéig.
Eközben a Rio fokozta a marketing erőfeszítéseit: januárban változásokat jelentett be az értékesítési és marketing személyzetben, februárban pedig irodát nyitott Hongkongban, amelynek az a rendeltetése, hogy támogassa a körvonalazódó kínai piacon dolgozó ügyfeleiket. Azt is bejelentette a vállalat, hogy folytatja az értékesítési erőfeszítéseit az indiai piacon.
BHP Billiton
A BHP Billiton, a világ legnagyobb bányavállalata, kedvező második félévet zárt 2009-ben. Januárban a vállalat azt jelentette, hogy a gyémánttal és különleges termékekkel foglalkozó részlege 170 millió dolláros bruttó nyereséget produkált a december 31-el záruló hathónapos időszak során – ez 115,2 százalékos javulás 2008 azonos időszakával szemben.
A BHP bevételeinek a növekedését a gyémántárak jelenlegi emelkedésének, a működési költségek folyamatos javulásának és a gyémántkutatási költségek csökkentésének tudja be. A BHP gyémánttermelése ebben az időszakban 15,4 millió karátot ért el (+13%), amelynek a nagyobb részét a kanadai Ekati bánya adta: ennek a termelése 28 százalékkal – 760.000 karátra nőtt. Mindazonáltal a BHP figyelmeztetett, hogy rövid lejáratú értékesítési hullámzásra számít, tekintettel a piac bizonytalanságára.
A BHP Billiton jelenleg egy új ausztráliai adózási törvényjavaslattal foglalkozik, amely hatással lesz Rio Tintora is: az újonnan javasolt adó az Ausztráliában működő bánya-vállalatokat érinti, és azzal végződhet, hogy dollár-milliárdokba kerüljön a vállalatok számára.
Amennyiben a javaslat törvénnyé érik, BHP-nek 2,33 milliárd dollárjába kerülhet évente 2012 és 2016 között, míg a Rio Tinto évi 2,7 milliárd dollár elvesztésére számíthat. Ezek a kilátások jókora tüskét jelentenek mindkét vállalat oldalában, miközben megkísérelnek óvatosan optimisták maradni.