A német luxustermék kereskedők viszonylag jól jöttek ki a válságból
GZ-online, Frankfurt/Main – A válság nem érintette olyan súlyosan a luxusjavak piacát, mint ahogyan tartottak tőle. Méreteinél fogva a német luxuspiac a világ három legnagyobbja közé tartozik, legalább is a Roland Berger vállalati tanácsadó cég tanulmánya szerint. A visszaesést az automobiliparban (- 15 százalék) és a bútorok területén (- 6 százalék) más területek növekedése, mint az ékszeré (+ 2 százalék) ellensúlyozta. A Berger cég szakértői Németországot továbbra is tekintélyes, a legtöbb területen a föld országainak az élmezőnyében elhelyezkedő luxuspiacnak minősítették, ide sorolva az ékszereket meg az órákat is.
A tanulmány szerint, az időmérők terén a klasszikus, kortalan modelleket fogadja legjobban a piac. A hagyományos márkák, amelyek magas kézműipari színvonalat képviselnek, erős pozíciót élveznek. A 8000 euroig terjedő árkategóriák stabilak, míg a „felvégi” kategória, 50.000 euro fölött, súlyos veszteségeket kellett, hogy elszenvedjen. A válság nyertese az ékszerek tartománya. Egyre több fogyasztó fekteti a pénzét olyan tárgyi értékekbe, mint az arany vagy az értékes ékszer.
Megjegyzésünk: Bár igaz lenne ez idehaza is! Sajnos, a mi pénzes embereink határainkon túl költik el a „fölösleges” pénzeiket.