A Petra Diamonds 6,3 millió dollárért adta el különleges, 168-karátos kövét
AFNS, Johannesburg, november 29. – A Petra Diamonds cég bejelentette, hogy 6,28 millió dollárért vagy karátonként körülbelül 37.400 dollárért adott el egy nemrégiben, a világhírű dél-afrikai Cullinan bányában talált, különlegesen fehér, 168 karátot nyomó gyémántot. A kő a leírás szerint kivételes színű és minőségű, és ugyanabban a termelési sorozatban találták, mint három másik különleges gyémántot. A vevő nevét nem hozták nyilvánosságra. Ez a hármas „sorozat” egy 507,55 karátot nyomó, egy 58,50 karátos és egy 53,30 karátos gyémántból állt. A két kisebb követ összesen 2,8 millió dollárért adták el, a legnagyobbat pedig még nem kínálták fel eladásra.
A Petra vezérigazgatója, Johan Dippenaar kijelentette: „Nagy örömömre szolgál ennek a Cullinan bányából származó, különleges gyémántnak az eladása. Nagyon nagy volt az érdeklődés a kő iránt, akárcsak a november közepén eladott két kisebb gyémánt iránt, és a három kő együttesen 9 millió dollárnál többért kelt el.”
A Cullinan bánya, amelyet a Petra De Beerstől vett meg, összesen több mint 300 olyan gyémántot adott, amelynek a súlya meghaladta a 100 karátot, és a 400 karátot meghaladó köveknek körülbelül 25 százalékát.
Megjegyzésünk: A Petra Diamonds bizonyára jó vásárt csinált, amikor megvette, De Beers pedig rosszat, amikor eladta neki a Cullinan bányát, hiszen a legutóbbi időben egymás után kerülnek elő a hatalmas és ráadásul jó minőségű kövek abból a bányából, ahonnan a világ eddig ismert legnagyobb ékszergyémántja került ki. A következő hírünk is hasonló véleményt sugall.
Forrás: GemStyle Info