A svájci időmérők ismét jól ketyegnek
GZ-online, Bázel – Jean-Claude Bivernek, a Hublot óragyártó főnökének igaza volt, amikor a válság végét jósolta a luxus óraipar számára. Nem csupán 2010-ben, hanem már korábban is, hangsúlyozza visszatekintésében, fordult a kocka. A tavalyi október minden idők harmadik legjobbja volt a luxusmárka számára, a november a második legjobb, a december pedig a legjobb hónap volt a ház történetében.
Hublot megfigyelése szerint, a fellendülés kéz a kézben halad a pénzügyi és tőzsdei szektorban tapasztalható fejleményekkel. Marketing munkájuk során olyan magazinokat vettek igénybe, amelyek ezt a piacot szólítják meg. És amikor a pénzügyi szektor fellendülésen ment át tavaly áprilisban és májusban, ennek Hublot is a hasznát látta. A pénzügyi emberek nem csak hogy ismét prémiumokat kaptak, hanem újra elkezdtek költekezni is. Elmaradt az a változás a luxus iránti magatartásban, amelytől sokan tartottak. Ráadásul, mondta Biver, a válság nem tartott elég sokáig. Ezt lehet leolvasni az autókereskedelemről is. Itt úgyszólván semmi sem változott.
A svájci óraexport márciusra szemmel láthatóan rendbejött. Az értéket tekintve 1,2 milliárd svájci frankot tett ki. Ez 2009 márciusával szemben 32,8 százalékos növekedést jelent. Különösen kedveltek voltak az acél és arany kombinációk. Forgalmuk darabszámban kifejezve 89,2 százalékkal, értékben 119,3 százalékkal nőtt. A legfontosabb vásárlók Hongkong (+67,7%), az USA (+56,0%), Kína (+89,8%), Németország (+16,1%) és Olaszország (+3,4%) voltak. A Franciaországba irányuló export viszont 4,2 százalékkal visszaesett.