A Zale Corporation a Citibank büntetésének néz elébe
RapNet, New York – A Zale Corporationnak [az Egyesült Államok egyik nagy, dallasi székhelyű ékszerkereskedelmi lánca] el kell döntenie, hogy fizet-e a Citibank-nek 6 millió dollár büntetést, meg nem felelő hitelkártya eladások miatt, vagy megkockáztatja a bankkal kötött megállapodásának korai végét, amelynek értelmében bizonyos feltételekkel a bank finanszírozza amerikai beszerzéseinek 40 százalékát. A feltételek között szerepel egy hitelkártya-eladási minimum is.
A Zale szóvivője megjegyezte, hogy ha a kiskereskedelmi vállalatnak olyan eladásokat kellene elveszítenie, amelyeket ez idő szerint a Citibank-től fedezett kártya finanszíroz, „ennek hátrányos következménye anyagi jellegű lenne, és valószínűleg hatással lenne a további működőképességünkre.”
A Citibank már közölte a Zale vállalattal, hogy nem újítja meg a megállapodásukat, amikor az 2011 márciusában lejár, és azzal fenyegetett, hogy ezt a végső határidőt hat hónappal tolja ki. A kiskereskedelmi vállalat USA- és Kanadabeli megállapodása a bankkal „azt kívánja tőlünk, hogy tartsunk fenn egy minimális mennyiségű hiteleladást…, aminek most nem teszünk eleget,” tette hozzá a vállalat szóvivője.
Megjegyzésünk: Amerikában a kiskereskedelmi ügyletek részaránya jóval nagyobb a nemzeti jövedelem megtermelésében, mint bárhol másutt a világon. Ugyanakkor a hitelre történő eladásoknak is összehasonlíthatatlanul nagyobb a szerepe. Azt, hogy ez hova vezethet, a saját zsebünkön érezzük. Egy amerikai barátom fiatal korában egy ékszerkereskedelmi lánchoz tartozó nagyobb ékszerüzletet vezetett.
Nagyon büszke volt arra, hogy nála nem keletkezett úgynevezett „bad debt” (rossz hitel, vagyis behajthatatlan követelés). Egy szép napon felhívta őt a vállalat gazdasági igazgatója, és közölte, hogy meglátogatja, mert beszélni akar vele. Barátom már előre örült a találkozásnak, mert reménykedett a szigorú hitelpolitikájából adódó elismerésnek. Ehelyett, pontosan az ellenkezője történt. Az igazgató a szemére vetette, hogy mennyi üzlettől esett el a vállalat az ő túlzott szigora miatt. Néhány behajthatatlan követelés sokkal kisebb kárt okoz, mint az elmaradt üzletek sokasága. Ez az amerikai felfogás. Kíváncsi volnék, mit tenne az igazgató úr egy magyarországi üzletlánc vezetőjeként.