Adócsalás: Öt-hatévi börtön is járhat
Gz-online, Bochum – Az ügyészség jelenleg egész sor feltételezett adócsaló ellen folytat vizsgálatot az ékszerész- és arany szakmából. A Szövetségi Köztársaság egész területén állítólag 200 eljárás van folyamatban. Közülük kettőt jelenleg Bochumban tárgyalnak. A vád az egyik tettesnek azt veti a szemére, hogy aranykereskedőként 4,3 millió euro adót tagadott el. Egy aranykereskedelmi vállalat ügyvezetője volt, amely feltűnően gyorsan fejlődött. A forgalom állítólag már az első hónapban majdnem 2 millióra emelkedett, és a rákövetkező hónapok folyamán 5,1 millió euroig kapaszkodott fel.
Azt, hogy ilyen forgalom mellett a felvásárlásnál nagy forgalmi-adó tételek is keletkeznek, az üzletember a saját hasznára fordította. A nyomozók megállapítása szerint, a 38 éves kereskedő látszatszámlákat állított ki, és ezzel saját kiadásokat színlelt. A bírák azt ajánlották a vádlottnak, hogy sürgősen járuljon hozzá a tényállás tisztázásához, mivel az ilyen nagyságú adókárok esetében öt-hatévi börtön is fenyegeti.
dr. Oberfrank Ferenc
főszerkesztő
gemstyle@t-online.hu