Aranyár: Lehet, hogy a válságfém maga is válságba jut?

GZ-online, Frankfurt/Main – Az optimista nemesfém-szakemberek kevés kockázatot látnak az aranybefektetések esetében. Tíz esztendeje a sárga fém árfolyama minden valutában emelkedik. Részben meg is többszöröződött, minden békakuruttyolás ellenére. Egyes szakértők szerint az arany ára semmiképpen sem esik a 880 dolláros unciánkénti ár, vagyis a termelési költségek alá. A Société Générale elemzői viszont 2010-re és 2011-re 1600 -–1800 tonna aranytöbbletet várnak.

 

Ez, többek között, az emelkedő bányászati adatokon is múlik, amelyek 2009-ben 7 százalékkal, 2075 tonnára nőttek. 2010-ben újabb növekedésre számítanak. Mindenek előtt India és Indonézia emeli tekintélyesen a termelését. Az aranyhulladék kínálata is nő a magas ár miatt. Ezért a BNP Paribas elemzői stagnáló árakból indulnak ki. 2011-re 1200 dolláros unciánkénti árat számítanak.

 

A Warentest alapítvány is határozottan óv attól, hogy egy euro-válságtól tartva, túl erősen tegyünk az aranyra. Gyakran nem veszik azt sem figyelembe, hogy különbség van a felvásárlási és az eladási ár között. Arra is történik utalás, hogy azok, akik a 80-as évek végén megfertőződtek a válságtól, és a legmagasabb árfolyamon vásároltak aranyat, 27 évig kellett, hogy várjanak arra, hogy ismét elérjék a befektetésük szintjét.

 

Megjegyzésünk: Csupán a 80-as évek válságához. Előző számunkban ismertettük ezt a rettenetes félévet, amelyet a Hunt-féle spekuláció robbantott ki. Ez egy egyedülálló eset volt, és aligha lehet a megismétlődésére számítani. Ugyanakkor mi sem vagyunk hívei semmiféle spekulációnak.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Aranyár: Lehet, hogy a válságfém maga is válságba jut?

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Aranyár: Lehet, hogy a válságfém maga is válságba jut?
GemStyle Info Online, Aranyár: Lehet, hogy a válságfém maga is válságba jut?

BestTop, Best Top