57. Hírlevél - Havi GemStyle Info Online

Legyél az első az ismerőseid közül, akinek tetszik valamelyik cikk!
Örülnénk, ha olvasás után lájkolnád azt, amelyik a legjobban tetszett!
Az optimista nemesfém-szakemberek kevés kockázatot látnak az aranybefektetések esetében. Tíz esztendeje a sárga fém árfolyama minden valutában emelkedik. Részben meg is többszöröződött, minden békakuruttyolás ellenére. Egyes szakértők szerint az arany ára semmiképpen sem esik a 880 dolláros unciánkénti ár, vagyis a termelési költségek alá. A Société Générale elemzői viszont 2010-re és 2011-re 1600 -–1800 tonna aranytöbbletet várnak. Tovább>>>
Bár az első, intenzív ékszerbecsüs tanfolyam már szombaton elindult, de azok, akik novemberben szeretnének bizonyítványt kapni még jelentkezhetnek. Tovább>>>
|
Tízlépéses túlélési stratégia önálló ékszerészek számára. Tovább>>>
|
|
|
Rájöttek, hogy a túléléshez érdemes azt a társadalmi réteget is figyelembe venni, sőt támogatni, amely a közösség terheinek a legnagyobb részét viseli. Tovább>>>
|
Az alábbiakban megpróbálunk ezekből szemezgetve áttekintést adni a hírességek által hordott ékszerekről, drágakövekről néhány mondattal kommmentálva a látottakat. Tovább>>>
|
|
A Metropolitan Múzeum Divatintézete 1955 óta minden májusban gálát szervez New Yorkban. Tovább>>>
|
Április 9.-én pénteken, tanulmányi kirándulás keretén belül drágaköveket keresünk a Tokaji-hegységben. A terepi munkán túl a program része az Encsy-féle drágakőmúzeum megtekintése, felszíni bányalátogatás és a Béres pince meglátogatása borkóstolóval. Tovább>>>
|
Amikor a szakma nemzetközi tekintélyei is csak arra hívják fel a figyelmet, hogy bár lehetünk némileg optimisták, mégse vessük el a sulykot, mit mondjunk mi az Olvasóinknak? Tovább>>>
|
Március 8.-ára virradó éjjel világsztárok, hírességek részvételével, az egész világ szeme láttára lezajlott a filmes szakma legmagasabb elismerésének díjátadója. Tovább>>>
|
Hungoro Ékszerkiállítás, NEHITI - VPH tájékoztatás, ötvösképzés támogatása. Tovább>>>
|
A hetvenes évek közepén éppen Vietnamba tartó utam előkészítésével voltam elfoglalva, amikor a főnököm behívott, és elmondta, hogy Sri Lankáról keresték meg a magyar Külkereskedelmi Minisztériumot, hogy kíséreljünk meg velük valamilyen üzleti kapcsolatot létesíteni. Tovább>>>
|
Sikerült egy olyan karácsonyi szezont átélnünk, amely nem volt (tudniillik karácsonyi szezon). Tovább>>>
|
Tanfolyam az ékszerek, drágakövek kedvelőinek - Meghívó NEHITI-VPH szakmai tájékoztatóra - Újraszerveződött a MANEOSZ - Egy kis V-Pearl statisztika. Tovább>>>
|
Csodálatosan szép éjszaka volt – kezdte Bori ragyogó szemmel. – Természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj... Tovább>>>
|
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az ünnep nem csupán az ajándékozásból és az anyagi értékek beszerzéséből és átadásából áll. Tovább>>>
|

Tutti-Frutti rubinok árasztják el a piacot - Sotheby’s, rekordokat megdöntő eladásokról szól Genfben - 2009-ben emelkedik a platina ára. Tovább>>>
|
Kibővült Hírportálunk a neten - Drágakőgyűjtés a Tokaji-hegységben - Látogatás a Pécsi Régiségvásáron - Holnap Művészeti Aukció a BÁV-nál. Tovább>>>
|
Lezárul a beiratkozás a Szakértők Iskolájába - Antik és Modern művészeti vigasságok a FAF-fesztiválon - Ég és Föld - Őszi aukció a Pintér Aukciósházban - Dinoszauruszok a Nagyházinál? Tovább>>>
|
Ékszerbecsüs tanfolyammal nyitottunk - Nyílt napok a tanfolyamok indulása előtt - Megújult a V-Pearl Szalon. Tovább>>>
|
Fektessen aranyba - 200 forintos próba, szerencse - Mecénások, művészeti menedzserek - Judaikák - „Egyszerű világszám” kerestetik! Tovább>>>
|
|
|
|