Az antwerpeni Gyémánt Főtanács csatlakozik a Felelősségteljes Ékszertanácshoz
AFNS, Antwerpen – A Felelősségteljes Ékszertanács (RJC) bejelentette, a Gyémánt Főtanács (HRD), az Antwerpeni Gyémánt Világközpont kereskedelmi szervezete csatlakozott a Tanácshoz. A vezető óra- és ékszer márkatulajdonos, Chopard is belépett az immár több mint 200 vállalatból és szakmai szervezetből álló tagság körébe.
„Az antwerpeni HRD tekintélyes szakértői szinttel növeli a belga gyémántipar részéről az RJC erőfeszítéseit. Elkötelezték magukat arra, hogy csatlakoznak az RJC Szabvány Bizottságához abban, hogy fejlesztési szabványokat dolgozzanak ki a drágakő-laboratóriumok és nemesfémvizsgálók számára 2010-2011-ben,” jelentette ki az RJC vezérigazgatója, Michael Rae.
Az RJC rendszerében minden kereskedelmi tagtól elvárják, hogy akkreditált, harmadik fél könyvvizsgáló auditálja a céget abból a szempontból, hogy eleget tesz-e az RJC magatartási kódexében foglalt előírásoknak.
„Büszkék vagyunk arra, hogy az RJC tagja leszünk, és előre várjuk, hogy együttműködhessünk a szakma felelősségteljes és etikai haladásában,” mondta Georges Brys, az antwerpeni HRD vezérigazgatója.
„Az antwerpeni HRD gyémánt laboratóriuma a legelső olyan gyémántlaboratórium volt, amely ISO minősítést kapott, és jelenleg egy ISO 17025 minősítés birtokosa. A minősítő laboratóriumoknak kötelezettsége van a gyémántipar és a fogyasztók iránt, hogy függetlenek, objektívek és megbízhatóak legyenek. Az antwerpeni HRD gyémántlaboratóriumába 1976 óta olyan eljárási rendszer van beépítve, amely a lehető legmagasabb szintű minőséget garantálja, és ez aláhúzza az RJC szabványok iránti elkötelezettségünket is”, tette hozzá Brys.
Megjegyzésünk: Ez a hír két fontos momentumot is tartalmaz. Egyrészt azt, hogy a világ vezető ékszerész cégei és szakmai szervezetei látják, hogy a nemesfémipar legalább másfél évtizede a fogyasztói bizalomvesztés áldozata. Ennek hátterében a tömegtermelés és az árharc áll, valamint a szakmának az a mulasztása, amelyet a szakmai marketing terén tapasztalhatunk. Ez a mulasztás pedig nagyrészt oda vezethető vissza, hogy De Beers hosszú évtizedeken át magára vállalta, és sikeresen folytatta a gyémánt és a gyémánt ékszer reklámozását. Ennek szimbóluma a „Diamonds for ever”, (A gyémánt örök) reklámjelszó, valamint annak a fogyasztói tudatnak az ébrentartása, hogy mindig több gyémántra lenne szükség, mint amennyi van, vagyis a ritkaság hangsúlyozása. Ez a távol-keleti piacok hallatlan erősödésével egyre inkább valós állítássá válik – egyébként az aranyra is.
A másik, a szakmát talán kevésbé érintő momentum, hogy Antwerpen hatalmas küzdelmet folytat saját pozíciójának a megvédésében, sőt erősítésében. Ez több fronton is folyik: Antwerpen, különösen a második világháború óta, igazi gyémánt világkereskedelmi központtá vált, és jelenleg is az. Csakhogy egyre-másra jelennek meg új központok, és ezek többsége ugyancsak világhegemóniára tör. Az első volt Ramat Gan, amely azonban Izrael folyamatos veszélyeztetettsége folytán nem képes egy ilyen szerep ellátására. Évek óta folyik, és a befejezéshez közel áll Mumbai (Bombay) gyémánt-, drágakő- és ékszer-kereskedelmi központjának a kiépítése olyan kiszolgáló szervezettel, amely méltán tűzi maga elé azt a célt, hogy a világ drágakő és ékszer beszerzési központja (sourcing hub) legyen. Kína hasonló célokat tűz maga elé. Mindkét ország esetében komoly állami támogatás áll az elgondolások mögött.
Kisebb ugyan, de nem elhanyagolható Dubai, mint drágakő és ékszer kereskedelmi központ megjelenése. Az itteni tőzsde-féleség felépítéséhez és vezetéséhez megszerezték maguknak Meeus-t, a HRD korábbi teljhatalmú vezérigazgatóját. (Ezt Antwerpenben, joggal, nagyon zokon vették, de, ahogy a római császár mondta, amikor megadóztatta a közlekedési hálózat mentén működő illemhelyeket: Pecunia non olet = A pénznek nincs szaga. A nagy pénznek meg egyenesen illata van!) És Dubai esetében az olajkutak kimerülése utáni továbbélésről van szó.
A másik versenypályán az ellenfelek a drágakő laboratóriumok és a szakmai oktatásban tevékenykedő szervezetek, különösen az egész világon jól beépülő és egyre terjeszkedő Amerikai Drágakő-tudományi Intézet (GIA). A versengés formája ezen a téren a szakmai oktatás színvonalának a fejlesztése és a drágakő-, különösen a gyémánt-labor kifogástalan működtetése. Ahogy a GIA megjelenik szinte minden valamire való nemzetközi rendezvényen, ugyanerre törekszik Antwerpen is.