Az indiai Drágakő és Ékszer Export Fejlesztési Tanács elnöke visszautasítja azokat a híreket, melyek szerint a Tanács kivonul Kínából
AFNS, Mumbai – Vasant Mehta, az indiai Drágakő és Ékszer Export Fejlesztési Tanács (GJEPC) elnöke nyilatkozatot tett közzé, amelyben visszautasítja azokat a médiajelentéseket, melyek szerint a Tanács a visszavonulást fontolgatja Kínából, és arra hívta fel tagjait, hogy vonják vissza árujukat ebből az országból.
Korábbi médiajelentések arról számoltak be, hogy a Tanács azért fontolgatja ezt a lépést, mert tiltakozni kívánnak az ellen, hogy január 8-án letartóztattak a kínai Shenzen-ben 21 Surat-i indiai gyémántkereskedőt csempészés vádjával. Letartóztatásuk röviddel három kínai mérnök letartóztatása után következett be Indiai középső részén, mivel állítólag vétkesek voltak egy gyári szerencsétlenség előidézésében, amelyben 41 ember vesztette életét.
Nyilatkozatában Mehta kijelentette: „Szeretnék tisztázni egy az egyik indiai újságban és néhány jelentősebb honlapon megjelent téves idézetet, mely szerint a GJEPC kivonul Kínából és ’visszahív’ minden árut. Ez az újsághír teljesen helytelen és félrevezető. Senki a Tanács részéről, engem is beleértve, soha nem tett ilyen kijelentést.”
„A GJEPC és tagjai tiszteletben tartják minden ország törvényeit, beleértve Kínáét is, és nem támogat semmilyen illegális tevékenységet,” folytatta Mehta. „Tisztában vagyunk és elismerjük a Shanghaj-i Gyémánttőzsde segítségét, amelyet a GJEPC-nek nyújtott abban, hogy növekedjék a hivatalos gyémántkereskedelem India és Kína között, és együtt munkálkodunk a Gyémánttőzsdével azon, hogy növekedjék ez az üzlet.”