Beléptünk az új világ húszadik évébeÉs nem hiszem, hogy jobban kiismerjük magunkat abban a zűrzavarban, amely körülöttünk uralkodik, csak immár zsigerből érezzük, hogy nem jó irányban haladunk. Különösen, ha a zsebünket is a zsigereink közé soroljuk. Sikerült egy olyan karácsonyi szezont átélnünk, amely nem volt (tudniillik karácsonyi szezon). Árnyjátékban gyakorolhattuk a vendéglátás örömeit és fortélyait a boltjainkban, mert nem álltak a vásárlók sorban. Esetleg egyáltalán nem álltak.
Az sem kell, hogy vigasztaljon bennünket, amit külföldről hallunk: nekik sem volt jobb! Hiába, ha a fogyasztónak üres a zsebe, vagy lapos a pénztárcája, nem vásárol. Az érdekes csupán az, hogy van, aki csodálkozik azon, hogy nincs elég áfa-bevétel. Miből legyen? A legprimitívebb gazdaságtani ismeretek közé tartozik az, hogy a termelő azért állítja elő a produktumait, hogy a forgalmazás útján eljuttassa a fogyasztóhoz. De ha a fogyasztónak nem kell, vagy nincs miből megvennie, hiába dolgozik az iparos meg a kereskedő. Ezek után felteszem azt a kérdést, amelyet egy kabaréműsor kupléjában (tetszik tudni, az őskőkorban, amikor még én is fiatal voltam) Kazal László refrénként így szólaltatott meg: „Kérdem, miből éltek meg ezek az emberek?” Szomorú-vidám kupléjának az volt a témája, hogy Ausztráliában élnek a juhok, amelyektől a gyapjút kapjuk. A ködös Albionban szép angol szövetet készítenek belőle, amely elkerül a szabóhoz, aki csodálatos öltönyt produkál a szövetből. Ámde ha ő, mármint Kazal László, nem fizeti ki, akkor miből élnek meg ezek az emberek. A képlet világos: Ha nincs fogyasztás, hiábavaló a termelő meg a forgalmazó munkája, és hoppon maradnak a társadalom ama csoportjai is, akiknek a tevékenysége nem kapcsolódik szorosan a javak megtermeléséhez és forgalmazásához, de fontosak a társadalom működése, fennmaradása számára: oktatás, egészségügy, szállítás, biztosítás stb. Természetesen csak azok nem maradnak hoppon, akik ezt a szerencsétlen helyzetet előidézték meg a társadalom élősdiei…
Az igazságtalanságok feletti kesergés azonban sehova sem visz el bennünket. A mi véleményünk a politikusok számára addig érdekes, amíg az a bizonyos boríték bele nem pottyant az urnába. Minthogy nincs menet közben elszámoltatási, adott esetben visszahívási lehetőség, a választást követően nekünk már annyi… Ne higgyük, hogy ez csak nálunk van így. Belgiumnak tízmillió lakosa van harmad-akkora területen, mint a mi hazánk. A belgáknak három kormányzó apparátust kell eltartaniuk: egy flamandot, egy frankofont (francia ajkút) meg egy közöset, mondjuk belgát. Kinek jó ez? Csak azoknak, akik ebből élnek, és szítják az ellentéteket a körülbelül fele-fele arányú lakosság között, mert ha ezek kijönnének egymással, nem volna két apparátusra szükség. A németeknél sem rózsás a helyzet: ez kiderül válogatott híradásainkból is, pedig volna még több nyomorúságos történetünk patinás kereskedelmi hálózatok tönkremeneteléről.
Mi ebből a tanulság? Számunkra kettő: (1) Választáskor fontoljuk meg alaposan, hogy lehetőleg a legkisebb rosszat jelentő csoportosulásra adjuk a voksunkat (ha nem szavazunk, a rosszabbikat támogatjuk!). (2) Próbáljuk meg tudomásul venni, hogy úgy kell alakítanunk a szakmai és a magánéletünket, hogy minél kevésbé legyünk kiszolgáltatva azoknak, akik rajtunk élősködnek. Nem segítenek rajtunk, és nem adnak jó tanácsot, mert nem is tudnak. Magunknak kell irányítanunk a sorsunkat, és magunknak kell megszereznünk azt a tudást, amellyel biztosítani tudjuk a megélhetésünket. Ezt indulatok nélkül írom, de saját tapasztalatomból. Akkor – az antivilágban – ösztönösen tettem, mert el akartam tartani a családomat, és fel akartam nevelni a gyerekeimet. Ma – visszamenőleg – tudom, hogy azt kellett tennem. Ha nem beszéltem volna nyelveket, és nem tanultam volna egy életen át ezt a gyönyörű szakmát, sohasem tűrtek volna meg az elvtársak. És hiába leselkedtek utánunk. Az a miniatűr osztály, amely a magyar nemesfémáru külkereskedelmet bonyolította, tisztakezű volt, pedig többen szerették volna bemocskolni. Bővítsük az ismereteinket, és használjuk a saját fejünket. Nem lesz könnyű, de boldogulni fogunk.
Boldog újesztendőt kívánok minden Olvasónknak!
Oberfrank Ferenc
|
|