Csalódást keltett a májusi forgalom a német kiskereskedelem számára

GZ-online, Frankfurt/Main – Májusban erősen csökkent a német kiskereskedelmi forgalom. Névlegesen 3 százalékkal, reálisan 2,8 százalékkal esett vissza az áprilisihoz képest, a Szövetségi Statisztikai Hivatal közlése szerint. A Commerzbank ezt a jelenséget „földalatti” jelzővel látta el, ami annyit tesz, hogy a második évnegyedben a német gazdaság egy sebességgel visszakapcsolt. A Berenberg Bank számára is meglepő a szemmel látható visszaesés, tekintettel a csekély munkanélküliségre és a pozitív alapadatokra.

 

 

A játékrontó a Kiskereskedelmi Szövetség szerint a mérgezett zöldségektől és a fertőzéstől való félelem lehetett. A Szövetség mindenesetre kitart az ez évre előre jelzett 1,5 százalékos növekedés mellett. A „megtisztított” árak mellett a forgalom az előző évi szintjén maradna. Az éves összehasonlítás szempontjából a számok csak feltételesen hasonlíthatók össze. 2010. májusával szemben világos, névlegesen 4 százalékos, reálisan 2,2 százalékos forgalom-növekedés született. Ez az összehasonlítás azonban csupán feltételes, mivel az idei májusban hárommal több munkanap volt, mint a tavalyiban.

 

Szerkeszti: dr. Oberfrank Ferenc




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Csalódást keltett a májusi forgalom a német kiskereskedelem számára

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Csalódást keltett a májusi forgalom a német kiskereskedelem számára
GemStyle Info Online, Csalódást keltett a májusi forgalom a német kiskereskedelem számára

BestTop, Best Top