De Beers áruba bocsátja a Jagersfontein gyémántbányát
RapNet, New York – A De Beers vállalat arra hívott fel más gyémánt bányavállalatokat, hogy „fejezzék ki érdeklődésüket” [ha van, szerk.] a Dél-Afrika Szabadállamban található Jagersfontein Gyémántbirtok iránt. Jagersfontein történeti jelentőségű gyémántbánya, amely megelőzi a Kimberley-ben történt felfedezéseket. „A maga idején a világ legnagyobb gyémántjai egyik-másikának volt a lelőhelye, mint amilyen az 1893-ban talált 995,2 karátot nyomó Excelsior”, közölte a vállalat.
A Jagersfontein bánya 1870 és 1971 között működött, és több mint 13 millió tonnányi meddőt produkált, amelynek átlagos hozama 12,8 karát gyémánt volt 100 tonna kőzetenként. De Beers úgy véli, hogy ezek az adatok felkelthetik egy olyan bányavállalat vagy konzorcium érdeklődését, amelynek megvan a bányászati joga, és stabil meddő feldolgozási múltja van.
Megjegyzésünk: A Jagersfontein bánya egyik fontos jellegzetessége, néhány itt talált nagy és szép kő mellett, nagy számú fehér fluoreszkáló gyémánt produkciója. Ezek a kövek ugyanis jó megvilágításban kékesfehér hatást keltenek. Így született a kékesfehér árnyalat, mint minőségi fogalom. A régi színminősítési skála élén nem a ma használatos River, hanem a Jager állt: Jager, River, Top Wesselton…, stb. Azért ejtették el, mert ezek a kövek valójában a kivételes fehér kategóriába esnek (a GIA rendszerében D-E kategóriába, a hagyományos skálán pedig River kövek) azzal a kiegészítéssel, hogy reagálnak a természetes fényben mindig található ultraibolyára (amelynek például a nyári lebarnulásunkat köszönhetjük).
A gyémántszakma profijai ezeket a köveket „túlkéknek” (németül überblau, angolul overblue) is nevezték. Az ultraibolyára erősen reagáló, alacsonyabb színkategóriába eső (Wesselton – Crystal) kövek gyakran olajos színhatást keltenek, ezért petrolnak is hívják ezeket. Minthogy a dél-afrikai Premier bányából sok ilyen kő származott, elterjedt rájuk a Premier elnevezés is.
Kíváncsian várjuk, hogy ki jelentkezik érdeklődőként De Beerséknél. Van tippünk, hiszen az utóbbi tíz esztendőben tekintélyes átrendeződés zajlik a gyémántbányák világában. De Beers lassan felszámolja bányái egy részét, Alrosza súlya nő, Rio Tinto és BHP Billiton jól tartja magát, de lassan jönnek fel „második sorba” tartozó vállalatok is.