Dorotheum, Bécs – a kínaiak felfedezik az ezüstnemű gyűjtés szenvedélyét

GZ-online, Bécs – A Dorotheum november 23-tól 27-ig rendezett árverése 9,6 millió eurot ért el. Ez 900.000 euróval több volt, mint tavaly. Minden esetre megmutatkozott a piac korlátozott felvevőképessége abban, hogy tulajdonképpen 13 millió euróra számítottak. Jól eladhatónak bizonyultak a karórák. Az ezüst is csillogott, mindenek előtt azért, mert itt az oroszok meg a kínaiak erőteljesen beszálltak.

 

Újdonságnak számít az, hogy a kínaiak első ízben jelentek meg említésre méltó módon. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy a Dorotheum csapatában volt, aki megérttette magát a nyelvükön. A licitálók közül ketten rendkívüli árakon tettek szert a két legszebb darabra. Az egyik egy rágcsáló mókussal koronázott szentpétervári fedeles korsókészlet, a másik egy pompázatos asztaldísz, rajta I. József osztrák császárral lóháton. Az elsőért 55.000 eurót fizettek, az asztaldíszért pedig 46.660 eurót (a tárgyak becsértéke 10.000 ill. 20.000 euro volt). Az oroszok hazai műhelyekből származó ezüstre összpontosítottak, egy török gyűjtő pedig oszmán ezüstműves-munkák iránt érdeklődött.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek

Dorotheum, Bécs – a kínaiak felfedezik az ezüstnemű gyűjtés szenvedélyét

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Dorotheum, Bécs – a kínaiak felfedezik az ezüstnemű gyűjtés szenvedélyét
GemStyle Info Online, Dorotheum, Bécs – a kínaiak felfedezik az ezüstnemű gyűjtés szenvedélyét

BestTop, Best Top