Ébenfa és elefántcsont - A francia art déco bútorok
Március 3-án a francia art déco bútorművészetről nagy érdeklődés kíséretében tartotta meg előadását Pálinkás Réka művészettörténész, a V-Pearl Művészeti Szabadegyetemen.
Tudósító: Kránitz Iréne
A műkereskedelem, a szakma és a művészettörténet iránt érdeklődők köreiben valószínűleg utólag is méltán vált ki élénk reflexiót és elismerést a kimagasló értékű, tudományos igényű előadás, mert az art déco alapos, sokrétű és mély elemzésén túlmenően „up to date” jelleggel a legfrissebb információkkal szolgált a patinás Christie’s aukciós ház pár nappal az előadás előtt lezajlott, minden idők egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért műtárgyaukciójáról s annak végeredményéről.
Az évszázad árverésének tartott aukción kelt el Yves Saint Laurent, a francia divat tavaly elhunyt, egyik legnagyobb hatású, tabukat döntő, sokak által bálványozott mesterének és egykori üzlet- és élettársának Pierre Bergé-nek páratlan magángyűjteménye. (A kollekció 730 darabból állt és valóban nem remélt, csillagászati összegen cserélt gazdát, a leütési összérték 373,5 millió euro volt, amely egy részét az YSL és Pierre Bergé Alapítvány jótékonysági célokra fordítja, az AIDS elleni küzdelemre többek között).
A francia állam is vásárolt a műkincsekből - meglehetős nagyvonalúsággal - a francia múzeumok javára.
Valószínűsíthető, hogy Pálinkás Rékáé volt az év első művészettörténeti előadása, amely azonnal reagált az óriási érdeklődést kiváltó párizsi aukcióra és elemezte is a témába vágó art déco-s műtárgyakat, sőt szólt a magyar művészek alkotta műtárgyakról is, amelyek az art déco magyar művészetét reprezentálták az igen patinás műtárgyi környezetben és amelyek igen szép összegen találtak új tulajdonosra. (Szerepelt Zsolnay váza is, de az art déco szempontjából Miklós Gusztávot és Csáky Józsefet kell igen nagy hangsúllyal megemlíteni.)
Ez volt az az igazi unikum, amely miatt külön is érdemes volt ellátogatni a hazai műtárgypiacon érdekelt szakmabelieknek és a művészetet kedvelő és műértő közönségnek, a Pintér Sonja Galériába, a szabadegyetem legutóbbi előadására.
De itt az ideje, hogy szóljunk Pálinkás Réka nagy sikerű előadásáról, amely sajnos, csak vázlata lehet a nagyon gazdag ismeretanyagot és képi illusztrációt felvonultató, az art déco művészeti előzményeit, „aranykorát”, a művészetek összes ágára, sőt a mindennapokra gyakorolt hatását elemző és újkori reneszánszát is vizsgáló, tudományos mélységű előadásnak.
Mindazonáltal a művészettörténésznő - szakterületéhez igazodva – az előadás középpontjába a francia iparművészet art décos korszakát helyezte, annak stiláris jellegzetességeivel, anyaghasználatával és a legrangosabb francia képviselőinek bemutatásával. Így Bellák Gábor művészettörténész előző, sokoldalú és lényegre törő elemzése az art déco korszakról, az abban megnyilvánuló életérzésről - rangos nemzetközi és hazai mestereket, alkotásokat is felvonultatva - most egy új árnyalattal, sokszínű aspektussal gazdagodott.
Ami az art déco gyökereit illeti, Pálinkás Réka azt szintén az art nouveau-ban és a különböző avantgarde (főleg kubista) irányzatokban vélte felfedezni. Szellemi hatást lát azonban az orientalizmusban (1922-es régészeti szenzáció, Tutenkhamon, a fiatal fáraó sírjának felfedezése után valóságos „egyiptománia” vesz erőt a világon!), a primitív művészetekben. De szerinte az orosz balett, az egzotikum csaknem minden fajtája, a dzsessz is többek között (mint az előzőekben már hallhattuk) megtermékenyítően hat az art déco amúgy a nagyvárosi életet kedvelő, a luxus életformát nagyon is nem elutasító életérzésére. De nem szabad elfelejteni a „Wiener Werkstätte” (Josef Hoffman szellemi vezetésével az élen) művészileg fontos üzenetét, amely szintén beépült az art déco kifinomult ízlésvilágába. Ez utóbbira többször is utalt az előadó.
A művészettörténész hölgy - egyetértve a korábbi előadásban elhangzottakkal - rámutatott az art déco ideológiamentességére és ún. „izmus”-ellenes művészeti felfogására. Az irányzat egyetemessé válik, formanyelve nemcsak az építészetben, hanem a művészet szinte összes ágában, természetesen elsősorban az alkalmazott művészetek területén érezteti hatását, különösen az 1925-ös, nagyon nevezetes párizsi iparművészeti kiállításnak köszönhetően, amely óriási ösztönző erővel hatott az alkotók későbbi tevékenységére.
Jelen előadás a kezdeteket az 1910-es évekre teszi, a lehetőséget a világméretű kibontakozáshoz a sokat emlegetett Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels Modernes 1925-ben teremti meg, és az 1929-ben kezdődő és több évig tartó, nagy gazdasági világválság idejére teszi a korszak végét. A kiállítás roppant fontos momentum volt az art déco elterjedésében, s amely egyesek szerint 16 millió látogatót vonzott. Ekkor vált Párizs igazán a világ szó szerinti „fővárosává”, mindenki látni akarta a francia és más nemzetek által pazar fényűzéssel berendezett pavilonokat, így a monumentális főkaput, a hidakat, szökőkutakat, az Eiffel-tornyot (a Citroen logójával a tetején) és a számtalan egyéb vonzó kiállítást. Pálinkás Réka kifejtette, hogy nemcsak a technika, a civilizáció dicsőítése, a modernség eszménye volt fontos Franciaországnak a kiállítás megrendezésével, hanem ennél sokkal inkább a hírneves francia iparművészet, kézműipar lassan szertefoszló hegemóniájának újbóli, világméretű megerősítése és biztosítása.
Tény, hogy Magyarország hivatalosan nem képviseltette magát, leginkább pénzügyi és más okok miatt, Németországot a franciák túl későn hívták meg - egyesek szerint szándékosan – az Egyesült Államok, az „Újvilág” pedig szintén nem vett részt a kiállításon. A kiállítást később azonban körbeutaztatták Amerikában is, zajos tetszést kiváltva. Megjelent Párizsban (szintén 1925-ben) Josephine Baker, a már sokat emlegetett „Fekete Vénusz”, aki párizsi revükben zajló fellépéseinek, extravagáns viseletének, „kosztümjeinek” köszönhetően egész Európában és Amerikában is hallatlan népszerűségre tett szert. (És akit a párizsiak csak „La Baker”-ként emlegették, nemes egyszerűséggel.) George Gershwin, amerikai komponista - már akkor nagyon elismert zeneszerző a Broadway-n - zenéje 1928-ból „Egy amerikai Párizsban” című dzsesszelemekkel teli kompozíciója szintén eljutott Párizsba, mely egyértelműen a divat és a művészetek akkori fővárosának számított.
Az art déco „aranykora” az ún. „bolond évek” inkább a 20-as, és a 30-as évek elejére tehető, ez a mozi, a film, a revü, a kabaré, a dzsessz, a charlston, egyszóval a nagyvárosi élet zajos világa. De nem kevésbé az utazás (az óceán átrepülése!), az autózás, a luxushajók (Normandie luxushajóról sok szó esett az előadásban), elterjedésének a kora, a sebesség technikai vívmányának bűvöletében élő korszellem művészete (Tamara Lempicka autós önarcképe a Bugattijával jó példa erre!). De szomorú ellenpélda erre Isadora Duncan, a kor ünnepelt táncosnője, a modern táncművészet nagy megújítója, az orosz költő, Jeszenyin kedvese, aki tragikus balesetben fiatalon halt meg, mert a hosszú sálja száguldó autója kerekei közé tekeredve kioltja életét.
A női emancipáció (Coco Chanel élete és karrierje nagyszerű példa erre máig) kérdése már az előző előadás egyik központi gondolata volt, de ez a vívmány most Pálinkás Réka előadásában még kiemeltebb helyre kerül az art décoval és a divattal is összefüggésben.
Az első helyre teszi, és részletesen elemzi a francia art déco bútorművészeit, amelyek az erősebbik nemhez tartoznak. Említsük meg e művészek közül a francia tárgy és bútorművészet kimagasló mesterei közül a legnagyobbnak számító neveket: Emile Ruhlmann és Paul Iribe, nem feledkezve meg az art nouveau-ban ékszerészként nevet szerzett, majd a dekoratív üvegművészet nagy hatású mesterévé avanzsált René Lalique-ról sem. E nevek mind a francia art déco csúcsminőségét képviselő márkaneveinek számítanak, de említhetjük napjaink legnagyobb aukciós házainak olyan „húzóneveit”, mint Jean Michel Frank, Pierre Legrand, Clement Rousseau, Jean Despres, Andre Groult tervezőket, akik mind francia art déco reprezentánsainak számítanak.
Mind közül mégis a legnagyobb Emile Ruhlmann, aki elzászi származású volt (elzászi mesterek voltak a francia királyok hagyományos bútorkészítő asztalosmesterei, akik a francia udvar luxusigényeit mindvégig ki tudták elégíteni), már saját korában keveseknek adatott meg, hogy az általa tervezett fényűző bútorokkal rendezhesse be lakókörnyezetét. Bútorai formájukban klasszikusak, nagyon elegánsak és időtlenek, anyaghasználatukban pedig egyenesen fényűzőek, különlegesek, egzotikusak.
Jacques Doucet a francia divat legnagyobb mesterei közé tartozott, aki Sarah Bernhardt-nak, a színpad akkori ünnepelt csillagának is több híres ruhakölteményt tervezett, emellett hatalmas műgyűjteménnyel rendelkezett, kiváló posztimpresszionista és kubista remekművek is a tulajdonát képezték, többek között Picasso: Az avignoni kisasszonyok c. nagyhírű festményét is a magáénak tudhatta, melyet az előadó külön is megemlített, bemutatva a híres festményt. Doucet a francia államra hagyományozta páratlan értékű könyv és kézirat gyűjteményét.
A fényűző, különleges, egzotikus jelző a francia art déco bútoraira különösen az anyaghasználatban érvényes, amit Pálinkás Réka részletekbe menően elemzett a szakterületének megfelelő különleges szaktudással és alapossággal.
S hogy milyen anyagokat használtak az art déco mesterei, kiderült az előadásból, a felhasznált és jellemző anyagokra való gyakori utalásokból. Az anyagok tekintetében különösen igényes art déco sok párhuzamra adott okot az előadónak a francia luxus évszázada, vagyis XV. és XVI. Lajos, a rokokó, majd a napóleoni Franciaország korával, ahol az igényesség, sőt a fényűzés az anyaghasználatban is jellegzetes sajátság volt. A felvonultatott konkrét bútorpéldákat mellőzve, említsük meg a korszak kiválóságainak kedvelt anyagféleségeit.
Természetesen - amint azt az előadás címe is megelőlegezte - az egzotikus fák és növények, mint pl. ébenfa, rózsafa, tulipánfa, azonkívül gyöngyház, kagyló, teknőc, korall, rájabőr, macskacápa kikészítve, krokodilbőr, sagren (érdesre kikészített kecske, szamár vagy zergebőr), a lakk (a Kelet nagy hatása), a drágakövek, nemesfémekkel kombinálva. Meg kell említeni a rendkívül drága, ennél fogva fantasztikusan exkluzív „galuchat” nevű kikészített halbőrfajtát, a gyakorlatban ez többnyire rájabőr volt. Ez nem újkeletű anyag, tulajdonképpen már Madame Pompadour által is nagyon kedvelt volt, ezt újították fel a francia art déco művészei, különösen Emile Ruhlmann. Egyszóval, ahogy mondani szokás, minden anyag alkalmas volt, ami pazarló és fölösleges, főleg pedig nagyon nehezen beszerezhető, ezért fölöttébb költséges.
Térjünk még vissza a női emancipáció kérdéséhez, mivel ez az aspektus végig kitapintható volt Pálinkás Réka a korszakot érintő elemzésében. Szerinte az art déco művészete nagyszerű lehetőséget kínált a tehetséges és kreatív nőknek, hogy valódi karriert fussanak be. Kiváló példa erre a film világában a legendás Greta Garbo, a divat világában a már sokat említett Coco Chanel, (akiről mostanában több film is készül), Jeanne Lanvin, a legpatinásabb, legrégibb francia, óriás divatcég egykori alapítója (az egykori kis kalaposlány), aki divatba hozta az art décos koktélruhát. Ruhatervei fantáziadúsak, poétikusak voltak, míg ő maga a puritán eleganciát kedvelte.
Eileen Gray, az ír (arisztokrata) származású, de minden idők egyik legnagyobb francia tervezője volt, a modern bútor sokak szerint legnagyobb klasszikusa. 98 évet élt, legnagyobb részt Párizsban, a rue Bonaparte-n lévő apartmanjában. Nevezetes villája a misztikus E-1027-es számot viselte, és amely ma is áll még a francia Riviérán, Monaco közelében, Rocquebrune-ben, eléggé elhanyagolt állapotban, de amelyet a francia állam védetté, a francia nemzeti örökség részének nyilvánított és restaurálását megkezdték a hírek szerint. (E villa nagyon érdekes történetét is hallhattuk, de helyszűke miatt ettől sajnos itt el kell tekintenünk.) Említést érdemel Suzanne Talbot neve is, aki a 20-as évek legkeresettebb divattervezője volt, kalapjai meghódították a közönséget a maga korában. Sonia Delaunay, orosz származású francia textilművész volt, szintén az art déco szellemében alkotott.
Ő volt az első képzőművésznő, akinek 1964-ben, a Louvre önálló, retrospektív kiállítást rendezett. A francia Becsületrend tulajdonosa 94 éves korában hunyt el 1979-ben, Párizsban.
Elmondható az előadás anyaga alapján, hogy a női nem képviselői alkotóként, de még múzsaként, modellként, sőt még a mecenatúrában is fontos szerephez jutottak (Gertrud Stein) e kivételes, színes és életörömtől áthatott korszakban, az art déco művészet világában. A mindennapok ideálja is az ún. modern nő, a „garcon” tipusú hölgy volt ekkortájt, aki rövid, sportos hajviseletet hordott, táncolt, sportolt, dolgozott is valamennyit természetesen, testhez simuló fürdőruhát hordott és bizony sokat dohányzott, a mulatók világában még az ópium sem volt idegen számára, melyre az előadás is utalt. Abszolút mértékben szimpatizálhat korunk ún. „free women”-je is a tárgyalt korszak nőideáljával.
Az előadás nagy ráadásaként Pálinkás Réka, mint fentebb említettük, a Christie’s által februárban megtartott, hatalmas hírveréssel az évszázad aukciójának nevezett árverés krónikáját elemezte sok-sok műtárgy szemléltetésével, és amely aukció valóban minden eddigi rekordot megdöntő mérleggel zárult, köszönhetően a Yves Saint Laurent és Pierre Bergé hagyaték árverésre bocsátásának. Itt kelt el és talált új gazdára, minden eddigi rekordot megdöntve, csillagászati összegen az Eileen Gray által Suzanne Talbot-nak tervezett sárkánymotívumos fotel (Fauteuil aux Dragons néven szerepel a katalógusban) 21,9 millió euróért, ami azonnali hírként terjedt el az egész világon az internetnek köszönhetően.
A divatra is érzékeny közönség még egy apró ínyencségre is felfigyelhetett egy ízben Pálinkás Réka jóvoltából: néhány pillanatra a mostani „La Premiere Dame”, azaz Carla Bruni, Sárközy francia elnök hitvese, az egykori kedvelt Yves Saint Laurent topmodell is feltűnt a vetítővásznon, egy igazán izgalmas, Matisse ihlette, nagyon extravagáns divatkompozícióban. Ez azonban már egy másik történet része, amely nagy valószínűséggel a majdani francia kultúrtörténetet fogja igazán érdekelni.