Egy luxuskonszern boltot nyit a sztyeppe-metropoliszban

GZ-online, Ulan Bator – Ulan Batorban, Mongólia fővárosában, az Oroszország és Kína között elterülő sztyeppe közepén, a párizsi luxuscég boltjának a nyitása csúcseseménnyé lett. Különösnek, szinte valótlannak tetszik a nemes épület ragyogása a nagyrészt deszka-épületekből álló metropoliszban. Egy irodaház alsó szintjén rendezték be: táskák, cipők, divatáru és piramisként felhalmozott bőröndök 500 négyzetméternyi területen.

 

Ez a konszern számára inkább kisméretű üzlet, Mongólia számára azonban nagy esemény. Megfelelő időben a megfelelő helyen, így gondolják Louis Vuitton szakemberei, bár nem ők az elsők, akik szemet vetettek a mongol fővárosra. Az ország területe ugyan négyszer akkora, mint például Németországé, ámde lakosainak száma csupán 2,7 millió. Közülük egy millióan élnek ebben a városban. Az ázsiai Shangri-La szállodalánc egy ötcsillagos épületet tervez ide, már 5000 Mercedes-kocsi szaladgál az utcákon meg néhány Porsche-Cayenne, 2 Bentley és egy Maybach.

 

A vállalat vevőnyilvántartása szintén beszédes. Egyre több mongol vásárlót vezettek bele az elmúlt évek során, akik korábban kínai boltokban vásároltak be.  Boss, Zagna, Emporio Armani vagy Ermenegildo tapasztalatai nem nagyon térnek el ettől. Ők is terveznek saját boltokat Ulan Batorba. A vállalat már végzett úttörőmunkát Kínában. 1992-ben nyitották az első üzletüket Pekingben. Ma 30 Louis Vuitton üzlet működik a Kínai Nép-köztársaságban, és még a válság idején is növekedett a forgalmuk.

 

A luxusstratégák nagy jövőt jósolnak Mongóliának. Az országnak hatalmas feltáratlan nyersanyagkészletei vannak. Poros talaja alatt réz, arany, ezüst, szén és kőolaj rejtőzik. Az első kiaknázási szerződéseket már aláírták. És így hangzik a Louis Vuitton menedzserének a számítása: Ahol ásványi kincsek vannak, oda üzletemberek is jönnek, az üzletemberek pedig bevételi forrást jelentenek. 

 

Megjegyzésünk: Mit szóljunk ehhez? Ott is vannak, akik a köztulajdont vagy lenyúlják, vagy kiárusítják. A képlet több évtizede sikeresen működik. Ott is lesznek milliárdosok és multimilliomosok a közös vagyonból.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Egy luxuskonszern boltot nyit a sztyeppe-metropoliszban

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Egy luxuskonszern boltot nyit a sztyeppe-metropoliszban
GemStyle Info Online, Egy luxuskonszern boltot nyit a sztyeppe-metropoliszban

BestTop, Best Top