Egy szakértői jelentés szerint a világ ékszereladása 2010-ben 4 százalékkal nő

AFNS, Milánó – A befolyásos Bain & Co. üzleti tanácsadó vállalat számításai szerint a luxustermékek forgalma a világon 2010-ben 4 százalékkal emelkedik. A cég tavaly októberi előrejelzéséhez képest, amikor 2010-re az ékszereladások 1 százalékos emelkedését jósolta, ez a 2009-es eladások 8 százalékos esését követte.

 

Bain & Co. optimizmusa 2009 negyedik negyedévén alapszik, amely „a vártnál jobb volt, és 2010 első három hónapja majdnem minden régióban ragyogó volt, Japán kivételével”, jelentette ki Claudia D’Arpizio, a Bain & Co. Milánóban székelő társa. Ámde, ha az eladások nőnek is 4 százalékkal 2010-ben, ez azt jelenti, hogy szintjük alacsonyabb lenne, mint a 2006-ban elért 160 milliárd euro. Bain & Co. szerint 2009 a „valaha is látott legrosszabb év” volt a szakma számára. Az eladások valószínűleg nem emelkednek a 2007-ben elért 170 milliárd euros csúcsig, vélte D’Arpizio.

 

Az internetes luxuscikk eladások, bár a piacnak csekély részét teszik ki, a jelentés szerint továbbra is kétszámjegyű növekedési mintát produkálnak. A világhálón elért eladások 20 százalékot ugrottak tavaly, a Baintől „luxusszégyenkezésnek” titulált jelenség miatt. Más szóval a fogyasztók inkább titokban vásároltak a saját otthonukból, ahelyett hogy vagyonosságukat a boltokban fitogtatták volna.

 

Az eladások az Egyesült Államokban, amelyek a luxuscikk eladásoknak körülbelül az egyharmadát képviselik, a globális irányzatnak megfelelő 4 százalékkal nőnek majd. Ámde Kína, ahol a márkanevek gyorsan nyitják boltjaikat, várhatóan a leggyorsabban ér el 15 százalékos növekedési szintet. Közben Japán továbbra is azt tapasztalhatja, hogy esnek a fényűzési cikk eladások, és Bain erre az országra nézve 3 százalékos esést jelez előre. Csakhogy Japán a világ luxuscikk forgalmának 12 százalékát produkálja.

 

D’Arpizio szerint a recesszió egyik hatása az volt, hogy a kisebb, 250 millió euro évi jövedelem alatti vállalatok nehezebben kezelhetőnek találták a helyzetet, mint a nagyobb cégek. Ennek eredményeképpen valószínűleg nőni fog az összeolvadások száma.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Egy szakértői jelentés szerint a világ ékszereladása 2010-ben 4 százalékkal nő

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Egy szakértői jelentés szerint a világ ékszereladása 2010-ben 4 százalékkal nő
GemStyle Info Online, Egy szakértői jelentés szerint a világ ékszereladása 2010-ben 4 százalékkal nő

BestTop, Best Top