Elégedett arcok a lipcsei Midora kiállítás zárásakor

GZ-News, Lipcse. – A kiállítók és látogatók nagy része számára a lipcsei Midora (szeptember 5.-7.) teljes sikert jelentett. Körülbelül 3100 szakmai látogató használta fel ezt az óra- és ékszer-szakvásárt arra, hogy 200 márka és kollekció kínálatából állítsa össze a választékát. Mindenek előtt a közepes árkategóriák futottak jól be.
 
Az előző esztendővel szemben az elégedettség 15 százalékkal nőtt.  Ezért a cégek 80 százaléka azt jelentette ki, hogy 2010-ben ismét jelen lesz. „Mindenek előtt azoknak a cégeknek a számára fizetődött ki a részvétel, amelyek hosszú évek óta, folyamatosan dolgoznak ezen a piacon, de még az új kiállítókra is, akik most a tájékozódni akartak, jó hatással volt a vásár”, vélte a projekt vezetője, Andreas Zachlod. 
 
Megjegyzésünk: Nagyon örvendetes hír, hiszen Lipcse Németország keleti felében terül el, amelyet, némi gazdasági lemaradása következtében, jobban megtépázott a válság. Most már talán mi is reménykedhetünk abban, hogy a tavaszi Hungoro sikeres lesz. Csak legyen a hazai alkotóknak annyi bátorsága meg anyagi ereje, hogy megjelenjenek.
 
Forrás: GemStyle Info




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek

Elégedett arcok a lipcsei Midora kiállítás zárásakor

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Elégedett arcok a lipcsei Midora kiállítás zárásakor
GemStyle Info Online, Elégedett arcok a lipcsei Midora kiállítás zárásakor

BestTop, Best Top