Előremenekülés(?): kereken 70 új kiállító 15 országból az Inhorgentán
A Müncheni Vásár sajtóközleménye, 2009 december – Kétévi szünet után ismét kiállít a Festina Csoport a 2010. februári Inhorgenta Europe vásáron. Több mint 400 négyzetméteres standon mutatja be ez a jelentős óravállalat az érdeklődőknek és vásárlóknak a márkavilágát. Közöttük találhatók a Festina mellett olyan márkák, mint a Lotus és a Calipso, valamint a „Swiss Made” Jaguar és Candido. Ezen kívül a standon belül külön részt szánnak az újonnan kifejlesztett „Shop in Shop” [bolt a boltban] rendszer bemutatásának.
A Festina Csoport mellett számos további vállalat jelenik meg 2010-ben ismét vagy éppen először a rendezvényen, közöttük például a Dugena és a Davidoff márkák, valamint az Esprit, amely most a svájci Marlox AG-hez tartozik. Ez utóbbi 425 négyzetméteren mutatkozik be. Swarovski ismét képviselteti magát a vásáron. Említésre méltók még Frédérique Constant, Aerowatch, Niessing és a német órásiskola Glashütte. Több cég jelentős mértékben növeli a standját, mint például a nagy hagyományú Junghans óragyár vagy az ékszergyártó Pandora.
Mindent egybevetve kereken 70 kiállító 15 országból jelenik meg új beszállóként vagy visszatérőként a rendezvényen. Németország mellett jelentősek Lengyelország, Nagy-Britannia és Kína, de olyan országokból is jelentkeztek kiállítók, mint az Egyesült Arab Emírségek, India és az USA. Mindeme kedvező adatok alapján, a vásárigazgatóság kerken 1200 kiállítóra és 30.000 szakmai látogatóra számít.