Irány a mobil!

Esettanulmány 1 – Mi látható egy drágakőlupéval? - gránát-üveg dublett 

Induló képsorozatunkban bemutatjuk Önnek, hogy a szakértők munkájában milyen fontos szerepe van a jelentéktelennek tűnő, apró részletek megfigyelésének. Ezek vizsgálatával és az adatok egybehangzó értékelésével alakul ki ugyanis a tárgy végső megítélése. Az eredmény akár több tízezer, vagy éppen milliós nagyságrendű értékbeli differenciát is jelenthet pro és kontra egyaránt. Nem ritka, hogy a féltve őrzött vagyontárgy esetleg csak a töredékét éri annak, mint amire tulajdonosa számított. De előfordulhat az ellenkezője is, amikor az addig értéktelennek tartott tárgyról kiderül, egy vagyont ér! Úgy gondoljuk hasznos lehet Önnek egy kis tájékozódás az értékek azonosítása, felismerése témakörben és reméljük egyúttal értékelni fogja a különleges szellemi kihívást is!

 

Jelenlegi vizsgálatunk tárgya egy párna alakú, fazettált kő, amely vörös színe alapján  nyugodtan lehetne egy csodálatos rubin, egy vörös spinell, egy almandin-gránát, vagy egy vörös cirkon, hogy a szintetikus megfelelőiket, utánzataikat már ne is említsük. A régies, párna alakú csiszolás ugyan kissé gyanús a szintétikus kövek szempontjából, de még így is többféle lehetőséggel kell számolnunk. Nagy a tét, hiszen a kő értéke néhányszáz forinttól akár többtízezerig terjedhet.

 

 

 

Egy kicsit más beállításnál, a megvilágítás szögének a változtatásával széles rundiszt tűnik fel, amin aprókagylós törések látszanak. Ez arra utal, hogy a kő széle viszonylag puha, keménysége kicsi és ékszerben való hordás közben kitöredezett. A kő felső része viszont meglepően jó megtartású, pedig ott a legsérülékenyebb. A kő koronájának a közepén, a rundiszttal közel párhuzamosan ugyanakkor egy határozott vonal látszik, amit okozhatna akár a ráeső megvilágítás is. 

     

 

 

Nagyobb nagyításnál azonban már határozottan kivehető, hogy a koronán látszó vonal két különböző anyag találkozási felületét jelzi. Az alsó részhez képest a felső rész fényesebb, jobban polírozott. A koronán lévő fazetták ugyanakkor átfogják mindkét anyagot. Mivel egy fazetta egy művelet során készül, a fényességbeli különbség keménységbeli és fénytörésmutatóbeli különbséget takar egy fazettán belül. Ez csak úgy lehetséges ha a kő két darabból van összeragasztva, ahol a felső rész keményebb és jóval magasabb a törésmutatója. A két darabból ragasztott köveket dublettnek hívjuk.

 

  

Áteső fényben kitűnik, hogy mindkét rész vörös színű. A felső részben apró, tű alakú képződmények, a kép közepén pedig kis, kerek zárvány látható vastag fekete kerettel, középen fényes ponttal. Az előbbiek rutiltűk, amelyek ilyen esetben a gránátot valószínűsítik, míg az utóbbi egy gázbuborék, ami általában az üvegből készült utánzatokra jellemző. Bár úgy tűnik, mintha a felső részben lenne, valójában az alsó, puhább részben található.

 

 

Megfigyeléseinket összegezve megállapíthatjuk, hogy valószínűleg egy gránát-üveg dublettel van dolgunk, ahol a felső rész a gránát és az alsó rész az üveg. Az ilyen kövek nagyon kedveltek voltak a 19. század második felében, a viktoriánus kori Angliában. A kő becsértéke kb. 800 Ft.

 

dr. Takács József

geológus-mineralógus

ötvös mester

 




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek

Esettanulmányok - Esettanulmány 1 – gránát-üveg dublett

A V-Pearl Kft. szakértői tevékenysége során előforduló, oktatásain elhangzó példák. Esettanulmány 1 – gránát-üveg dublett
esettanulmányok, ékszer, drágakő, gyémánt, Esettanulmány 1 – gránát-üveg dublett