Irány a mobil!

Esettanulmány 11 – Mi látható egy drágakőlupéval? - triplett

Több évtizedes szakmai tapasztalatom alapján a lila kövekkel mindig baj van. Ha az ember egy püspöklila színű kővel találkozik, akkor rendszerint nagyon örül, mert azt hiszi, hogy minden ilyen kő egy ametiszt. Pedig ezek között csak kevés bizonyul annak és lehetnek szélsőséges esetek is.
Tunéziában például a sóstó közepén szép lila kristályokat árultak ametisztként a turistáknak, amit persze vittek, mint a cukrot. Az nem zavart rajtam kívül senkit, hogy a példányokon nem a háromszöges, hanem a rombos rendszer kristályformáit lehetett felismerni, így szó sem lehetett ametisztről. Az már viszont mindenki számára egyértelmű volt, amikor eleredt az eső és lemosta felületükről a lila festéket.
A most tárgyalandó köveken nem látszanak kristályformák, nem jön le a színük, mégis tanulságosak lehetnek az érdeklődők számára. Amit a darabokon láttam, azt a képek mutatják, amire ebből következtettem, azt a továbbiakban olvashatja.
 
A régi mondást, miszerint minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, úgy lehetne a jelen esetben alkalmazni, hogy minden ametiszt lila, de nem minden lila kő ametiszt. Talán azért is csapja be az embert, mert szeretjük ezt a kellemes színárnyalatú drágakövet. Az ókorban is nagy becsben tartották, mert józanságot, komolyságot sugallt és állítólag megvédett az ittasságtól. A neve is innen származik, hiszen az amethüein körülbelül azt jelenti, hogy „nem lerészegedni”. Nagy segítség lehet ez ma is az alkoholizmus elleni küzdelemben, csak elég nagy legyen a kő, és feltétlenül valódinak kell bizonyulnia.
 
 
Az esetek többségében ugyanis a kövek nem ametisztek, hanem más drágakövek, vagy éppen lila szintetikus kövek, üvegből készült utánzatok, dublettek, triplettek. Az sem segít, ha az utóbbiakat antik ékszerekben találjuk, mert már régen is tudtak hamisítani. A felismerés érdekében ilyenkor az a legjobb, ha megfordítjuk a követ és alulról, vagy oldalról is szemügyre vesszük. A mellékelt képek alapján a fazetták nem homorúak és a szín egyenletesnek tűnik. Nem segítenek a zárványok sem, a kő meglehetősen tiszta.  Talán jó lenne mérni valamit, de nekünk csak egy 10x-es nagyítású drágakőlupénk van!
 
 
Már éppen kezdenénk kétségbeesni, amikor észrevesszük, hogy a követ körbefogó íves, csiszolt felület, a rundiszt nem homogén. Ez a felület egy zárt foglalatba ültetett kövön egyáltalán nem látszana, így ékszerben észre sem vennénk. A hullámzó vonalakkal határolt rundiszt, a sík fazetták és az íves körvonal találkozásával alakul ki a csiszolás során. A felületnek normál esetben mindenütt egyformán homogénnek kellene lenni, de itt középen egy keskeny, vízszintes vonalat lehet megfigyelni, amelyik párhuzamos a kő táblájával.
 
 
 
 
Nagyobb nagyításnál már szembetűnő az eltérő fényességű réteg, ami ráadásul jóval puhább és sötétebb, mint az alsó és a felső rész. A kő tehát három részből áll, ahol a felső és az alsó rész színtelen és a sajátos színt a közöttük lévő lila ragasztóanyag kölcsönzi. Az ilyen köveket triplettnek hívjuk, mert a kompozícióban a ragasztónak önálló, színező szerepe van. Ez az ametisztet utánzó triplett, tehát biztosan nem alkalmazható az alkohol káros hatásával szemben, viszont ráirányítja figyelmünket eleink csalafintaságára.
 
 
  
 
dr. Takács József
geológus-mineralógus
ötvös mester
 
 
Amennyiben szeretné közelebbről megtapasztalni a drágakövek csodálatos világát, JELENTKEZZEN drágakő-meghatározó, esetleg ékszerbecsüs tanfolyamunkra, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre MOST!    



Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek

Esettanulmányok - Esettanulmány 11 – triplett

A V-Pearl Kft. szakértői tevékenysége során előforduló, oktatásain elhangzó példák. Esettanulmány 11 – triplett
esettanulmányok, ékszer, drágakő, gyémánt, Esettanulmány 11 – triplett