Fémjelzés német földön(?)
GZ-online, Pforzheim – Egy esztendeje működik Pforzheimben a német fémjelző hivatal. Kereken 70 vállalat használja fel a régióból azt az előnyt, hogy a helyszínen végeztesse el az ékszerei finomságvizsgálatát. Dr. Alfred Schneider, az Országos Ékszerész- és Órás Szövetség részéről a körzetben található 250 céget tekinti potenciális ügyfélnek. Azzal, hogy tárgyaikat Pforzheimben üttethetik be, sok időt nyernek a vállalatok, és ez költségelőnyt is jelent. Egyes országok ugyanis megkövetelik a nemesfém tartalom igazolását, és ezt államilag ellenőrzött szakemberekkel végeztetik. Londonban ez rendszerint másfél hetet vesz igénybe.
A beütési megbízások költséges küldözgetésének immár egy esztendeje vége. 2008 novemberében nyitotta meg a holland Joure-i székhelyű Edelmetaal Waarburg Nederland (EWN) a Deutsche Schmuck und Uhren GmbH-val együttműködve az EWN fémjelzőhivatalt. A vállalat az elismert röntgenelemző módszert alkalmazza, amelynek során nem kell megsérteni a vizsgált tárgyat. Ezen kívül lézerrel dolgoznak.
Megjegyzésünk: A fémjelzés szükség esetén igénybe vehető, de nem kötelező. Az nagyszerű, hogy nem szükséges a vizsgálandó tárgyat megsérteni. Kérdés azonban, hogy mit érzékel a vizsgálat során a röntgen. Kimutatja-e például a vastag aranyozást, a benne hagyott töltőanyagot stb. Arról sem szól a hír, hogy mennyibe kerül a vizsgálat és a beütés, pedig ez igazán nem mellékes.