Fogyasztási klíma „a Föld körül”
GZ-online, Stuttgart, New York, London – November óta első alkalommal javult a fogyasztók hangulata német földön. A GfK kutatóintézet vizsgálatának eredménye szerint a bizakodási mutató az áprilisi 3,4 pontról májusban 3,8-ra emelkedett. Ennek okául a GfK közgazdászai a munkanélküliségtől való csökkenő félelmet és a saját jövedelem iránti növekvő elvárást jelölik meg. Szerepet játszik továbbá a fogyasztóktól érzékelt konjunktúra-javulás is. Amennyiben ez az irányzat az előttünk álló hónapokban is megmarad, úgy arra lehet számítani, hogy az elvárásokkal szemben mégis nő német földön a fogyasztás. Eddig a GfK stagnálásra számított. Nem világos azonban, hogy a görög válság nem játszik-e majd még egy lélektani fék szerepet.
Úgy látszik, hogy az amerikai fogyasztók maguk mögött hagyták a válságot. Már nem olyan óvatosak, mint a Lehmann Bank csődje idején, 2008 szeptemberében. A fogyasztói bizakodás mutatója áprilisban meglepő módon 52,3-ról 57,9-re emelkedett, ahogy ezt a Conference Board kutatóintézet jelentette. Az elemzők mindenesetre számítottak egy 53,5 százalékpontos emelkedésre. A növekvő bizakodás mutatója az is, hogy 2006 vége óta februárban először ismét emelkedtek az amerikai lakóingatlanok árai. Az amerikai ingatlanpiac összeomlása láncreakciót váltott ki, és pénzügyi és gazdasági válságba döntötte a világot.
Nagy-Britanniában a szuper-gazdagokat hidegen hagyja a válság. A brit gazdagoknak és szuper-gazdagoknak nem sokat ártott tavaly a gazdasági válság. Ellenkezőleg: Vagyonukat összesen 77 milliárd font sterlinggel (kb. 89 milliárd euroval) növelték, ahogy ez a Sunday Times Rich List-jéből (Gazdagok Listájából) kiderül. Az újság 22 éve becsüli meg az Egyesült Királyság 1000 legjobb módú lakójának a vagyonát.