Folytatódik a zavar bőségeSzeretünk negatív dolgokkal foglalkozni. Ebben – ha éppen hiányérzetünk lenne – nagyban segít a média. Úgy fest a helyzet, hogy túl vagyunk a válságon. A visszaesés nem volt akkora, mint amekkorára számítottunk. A baj az, hogy a mi gazdaságunk sokkal érzékenyebb, sérülékenyebb, és a polgárokra, a többi európai országhoz képest, jóval nagyobb terhek nehezednek. Mindazonáltal nyugaton sem zökkent még helyre a fogyasztók lelkiállapota. Az e számunkból kirajzolódó kép meglehetősen tarka: hol a javulás jeleivel találkozunk, hol meg pesszimista megnyilvánulásokkal.
Mit vonjunk le a magunk számára? Mindenek előtt azt, hogy bármilyen mostoha is a sorsunk, élni kell! Ha pedig élni akarunk, dolgozni kell. Nekem bevált. Az állami időkben számos olyan vállalkozást kezdeményeztünk, amely sikerrel járt vagy járt volna, de folyton beleütköztünk valamilyen adminisztratív vagy éppen személyi akadályba. Az irigység meg a féltékenység is sokszor keresztbe tett. Ilyenkor nagyon el tudtam keseredni, és sajnos a levont következtetéseim is sorra „bejöttek”. A keserűséget nem tudtam teljesen a munkahelyemen hagyni, így aztán családom kikiáltott pesszimistának. Erre, egy nagy paláver alkalmával, a következőket válaszoltam. Volt-e olyan eset, amikor a negatív jóslatom nem vált be? Bár tévedtem volna! Ez arra vall, hogy nem pesszimista, hanem realista vagyok. Újabb kérdésem: Volt-e rá példa, hogy egyszer is az ölembe ejtettem volna a kezem, és megálltam magam kitűzte feladataim elvégzésében? Erre sem volt példa. A sokféle kapott vagy vállalt feladat mindig kínált annyi sikerélményt, hogy talpon tudjak maradni. Sikerélményeink ellensúlyozták a kudarcok hatását. Igaz, egy amerikai partnerem egyszer el is nevezett workaholic-nak (munkamániás, az alkoholista mintájára). Talán még idebiggyesztem egy ismert művész barátom kijelentését, akinek végül is egy gyönyörűre sikerült kompozícióval kellett volna végre elkészülnie: „Az ihlet legfontosabb forrása a határidő.”
Mindnyájunkra nehéz idők járnak. A legnagyobb baj az, ha még határidőnk sincs, mert például nincs megbízásunk. Akkor magunknak kell megteremtenünk az ihlet forrását. Egyszer ifjú Bartha Lajossal beszélgettem arról, hogy miként tervez ékszereket. Két fontos forrást is említett: az egyiket a természet kínálja egy kavics, egy darab pala, egy virág vagy falevél formájában. A másik a saját képzelete: valahányszor egy-egy ékszerterven töri a fejét, elképzeli azt a személyt, aki majd viseli, egy fülbevaló esetében például a frizuráját, a hajszínét, a magasságát stb. Az alkotásnak egy ékszer esetében két forrása van: az alkotó fantázia meg a gyakorlati tudás. Egyik a másik nélkül nem alkalmas igazán szép tárgy létrehozására.
Többször is rámutattunk, hogy ma a szakmai kínálat a bőség zavarával küzd: jóval több áru van piacon, mint amennyit a fogyasztók valóban el tudnak fogyasztani. Így aztán megnőtt a nem szigorúan szakmai kérdések szerepe az értékesítésben: a bolt külső megjelenése, mint a portál, a kirakat rendezése a vevők becsalogatására, a belső tér elrendezése, a vitrinek kialakítása, a világítás, a színek stb. A legfontosabb pedig az eladó felkészültsége és magatartása: „Mosolygó nézés és jól nevelt arc…”, szólt egy régi operett-slágerben (Lehár Ferenc: A mosoly országa).
Oberfrank Ferenc
|
|