Gondok a német vásárok háza tájánGZ-online, Stuttgart, július 10. – Frankfurti Tendence őszi vásár. A gazdasági környezeti feltételek nyomot hagytak a frankfurti Tendence fogyasztási cikk vásáron is. Csupán kereken ötvenezer bevásárló és szakmai képviselő vette figyelembe a határidőt. A világ második legnagyobb fogyasztási cikk bemutatóján a kiállítók száma közel egyharmaddal, 2090-re csökkent. A csökkenés, amely már az elmúlt esztendőkben megjelent, ezzel drámai lendületbe jött. 2002-ben a Tendence-nak még 4400 kiállítója volt. Tavaly 2879-en voltak. Hét évvel ezelőtt a kiállítást még szűk 100 000 szakbevásárló kereste fel, 2008-ban már csupán 63 000-en voltak. A vezetőség ragaszkodni kíván ahhoz, hogy az időpontot augusztus végéről július elejére hozzák előre. Ettől függetlenül azt hangsúlyozta a vásár vezetősége, hogy éves viszonylatban a vásár nyereséggel zárul. Az első félév jól futott le, egyes kiállításoknak több kiállítója és látogatója volt, mint előző alkalommal. A második félévben azonban mindenek előtt a Nemzetközi Automobil Kiállítás lett kisebb, mint két évvel korábban, és a könyvvásár lefolyása sem ítélhető még meg. A frankfurtiak abban a kényelmes helyzetben vannak, hogy még most, a válság kellős közepén is tudnak befektetni. Így az autókiállításra egy új csarnok készül el, és külföldön is erőteljes beruházásokat végeznek.
A Müncheni Vásár alaposan megérzi a válságot. A vásár vezetői úgy ítélik meg, hogy nehéz időknek néznek elébe, és attól tartanak, hogy telibe kapják a gazdasági válság következményeit. Az előttünk álló félévben a bérbeadások összeomlásával számol. Az is igaz, hogy magasan áll a mérőléc. 2008-ban a bajorok igen eredményes évet zártak, és 1998 óta másodszor értek el nyereséget.
A Lipcsei Vásár is veszteséges évnek néz elébe. Egy jól sikerült 2008-as évet követően a lipcseiek is felkészülhetnek arra, hogy 2009-ben veszteséget kell elszenvedniük. A számítások szerint 10 – 15 százalékkal lesz kisebb az eredmény a tavalyinál (80,2 millió euro). A vásár vezetője, Wolfgang Marzin takarékossági intézkedéseket jelentett be. A társak, Lipcse városa és országa készek arra, hogy kiegyenlítsék a kieséseket.
Megjegyzésünk: Úgy látszik, nem csak hazai kollégáinknak kell(ene) megmagyarázni a szakvásárok és -kiállítások szerepét. Itt nem csupán a vásáron elért számszerű eredmények számítanak, hanem a jelenlét hangsúlyozása, a cég életerejének a bemutatása stb. Ebben sokaknak lehet szerepe, ha vállalják: maguknak a kiállító cégeknek, a kiállítás rendezőinek, a szakmával kapcsolatos szervezeteknek stb. Forrás: GemStyle Info
|
|