Nyilvános bevallásként is értékelhető, hogy a nehéz piaci helyzetre hivatkozva az év végén elhalasztották a gyémántipar hagyományos antwerpeni konferenciáját. Közel hetvenmilliárd dollárra becsülik a világ éves ékszergyémántpiacát, és a szereplők október elején még remélték, a válság nem rombolja majd számottevően az árszínvonalat, amely mellesleg akkor még 16 százalékkal volt magasabb az előző esztendeinél.
A legnagyobb fogyasztó az Egyesült Államok, 45 százalékos piaci részesedéssel, ahol évente több mint 30 milliárdot költenek a kivételes kövekre, 40 százalékát karácsony előtt. A harmadik negyedévben azonban szembesülni kellett azzal, hogy a kereslet radikálisan visszaesett, az egyik legtekintélyesebb kereskedő, a Gem Diamonds eladásai októberben és novemberben 24 százalékkal csökkentek, pedig az árak 14 százalékkal lettek alacsonyabbak. A társaság a nyersanyagot az első fél évben még karátonként 2500 dolláros átlagáron vette, november elején már csak 1382 dollárt adtak érte.
A világ gyémántpiacának több mint 40 százalékát uraló De Beers a nyersgyémánt kitermelésének visszafogását jelentette be. A második legnagyobb, az orosz Alrosza is 40 százalékos termeléscsökkentést helyezett kilátásba, és már a karácsonyi piacokra szánt árut is megkurtították 600 millió dollárt érő mennyiséggel. A gyémántcsiszoló nagyhatalom, India november végétől teljesen leállította a nyerskő-importját. A csiszolt gyémántok egyik legfontosabb importőre, évi 726 millió dollárt érő forgalommal Japán.
A szigetország az év utolsó előtti havában 39 százalékkal rövidítette meg a behozatalát, értékében 26 százalékkal kevesebbet vásárolt, mint tavaly novemberben. Indiából közel 50 százalékkal szerzett be kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. A nagy kövek piaca a borulás határán van - elemezte a helyzetet David Rapaport, az iparág egyik legelismertebb szakértője, mondván, a kivételes minőség esetében megszokott prémiumok oly mértékben zuhantak, hogy az eladók inkább megtartják portékáikat.
Legfeljebb a "fancy" színes kövek piaca tartja még magát. Rapaport, aki elsősorban a bázisárak meghatározásával szerzett tekintélyt, valamint Avi Paz, a 26 tagot számláló gyémánttőzsdék szövetségének elnöke (World Federation of Diamond Bourses) egybehangzóan a kitermelés csökkentésére szólította fel a bányatársaságokat.
A gyémántipar szereplőit különösen érinti a hitelkrízis - nyilatkozta Paz -, mind a kereskedők, mind pedig a csiszolók jelentős kölcsönökkel biztosították pozícióikat. A szakember szerint az ágazat adóssága mintegy 12 milliárd dollárra rúg. Legfőbb financiális támaszuk, a kényszerállamosított Fortis csoporthoz tartozó ABN AMRO nehézségei új korlátokat jelentenek számukra.
A napokban az immár orosz állami többséggel működő, 1992-ben alapított Alrosza 44 milliárd rubeles kölcsönt vett fel az állami VTB banktól. Az 1,59 milliárd dollárnak megfelelő összeg a társaság rövid távú, 2008 év végéig esedékes adósságszolgálatát fedezte, és módot nyújtott a hitelállomány átalakítására - nyilatkozták az érintettek. Az Alrosza novemberi mérlege 80 százalékos nyereségcsökkenést jelzett a pénzügyi válság következményeként.
Az ékszerárveréseken is zavarok mutatkoztak. Ha a Távol-Keleten eddig még kevéssé érződött is a pénzszűke, a Genfi-tó partján már érzékeny sebeket okozott: a Sotheby's novemberi árveréséről visszavontak 30 olyan követ, amelyhez nagy reményeket fűztek, és az összbevétel mindössze 18 millió svájci frank lett, míg ugyanitt májusban még 60 milliót jelzett a mérleg. A legnagyobb csalódást egy 10 és fél karátos kék kő okozta, az eladó 10 millió frankos minimálárat szabott meg, ám a licit 5,7 milliónál abbamaradt. Hongkongban ezt megelőzően még úgy ment a portéka, mint békeidőben. Egy 34 karátos gyémántot magába foglaló gyűrűért például közel hatmillió dollárt adtak, amely karátonként rekordközeli, 170 ezer dollárnak felel meg.
A tendencia egyébként hasonló volt az utóbbi években tapasztalthoz, a vevők figyelme inkább az értékesebb, mintsem az apróbb darabok felé irányult. 2006 és 2007 között 18 százalékkal csökkent az elárverezett tételszám, ám az érték 43 százalékkal növekedett. A 2008-as árverési mérleg 21 százalékos darabszámcsökkenést és 14 százalékos bevételnövekedést jelzett. A minőség iránti igény erősödését is a válsággal magyarázzák az elemzők. Csak a kivételes árura van kereslet, ami kevésbé a spekulánsok, mint inkább a szenvedélyesek terepe. A Christie's december eleji londoni árverésén sem a tömegáru jelentette a bevételt, inkább egy kivételes kék, a Wittelsbach gyémántként ismert kő. A 35,56 karát súlyú csodás gyémánt, amelyet Velázquez is megörökített Margaréta infánsnőről készült festményén, 16,4 millió fontért, 24,31 millió dollárért kelt el jutalékokkal, ami minden idők árverési rekordját jelenti.
A követ megszerző brit ékszerész, Laurence Graff úgy nyilatkozott, bombaüzletet kötött, szerinte az 50 millió fontot is megér. Graff a jelek szerint megfogadta a tanácsot, "válság idején vásárolj", ugyanis a közelmúltban egy vágatlan, 478 karátos fehér gyémántot is szerzett Lesothóban, amiért 12 millió fontot fizetett.
Zsebimport, dekoltázsra
Piac van, de nem az igazi - állítják a hazai ékszerészek. Nincs kultúrája a gyémántbfektetésnek, és nincs is olyan intézmény, amely felvállalná ennek elterjesztését. Bár a rendszerváltás után egy időre fellendült a gyémánt kereslete is, de ez hamar megcsappant - mondja Takács József szakértő, az oktatással, értékesítéssel és tanácsadással is foglalkozó V-Pearl webáruház üzemeltetője. Takács 30-40 milliárd forintra teszi a magyar ékszerpiac éves forgalmát, de pontos adatokat ő sem tud, miután tapasztalata szerint a magyarok inkább a zsebimportot favorizálják, és nem mennek szakértőhöz. A V-Pearl webáruház kínálatában egyébként a kész ékszerek mellett néhány kő is fellelhető. Egy háromkarátos briliánst a napokban 8 990 000 forintért kínált a honlap, érdeklődők igen, a vásárlók eddig nem tülekedtek érte.
Bennfentesek szerint a hazai gyémántkereskedelmet egy szűk, néhány családból álló, a gyémántiparhoz kötődő csoport irányítja. A hivatalos nagykereskedők száma tíz alatt van. Ha nem is tekintik befektetésnek itthon a gyémántvásárlást, karácsonyi ajándékként, igaz, ékszer formájában, már többen szavaznak az örök életű kövekre. Az idei karácsony azonban nem sok jót hozott a hazai kereskedőknek. A forgalom a felét sem érte el a tavalyinak - panaszkodtak a piac szereplői. Ungár Kata, a Yahalom (a gyémánt héberül) nevű nagykereskedés tulajdonosa szerint sokan vásárolnak kéz alatt, minden igazolást nélkülöző drágakövet.
Forrás: Népszabadság Online