Holnap nyit a HUNGORO 7. Nemzetközi ékszer és óra szalon

Magyarország piacvezető rendezvényhelyszínén, a SYMA Rendezvényközpontban a 2010. március 4-7. között megrendezésre kerülő kiállítás egyedüli szakmai rendezvényként vonultatja fel a hazai ékszerész szakmát, a világ ékszerdivatját, valamint az ékszerviselési kultúrát és a minőség fontosságát hivatott közvetíteni az igényes szak- és nagyközönség irányába.
Idén közel 2000 m2-en magyar, német, spanyol és lengyel kiállítók által ismerhetik meg a legújabb ékszer- és óratrendet.
A kiállítás kiemelt látványossága az „Ötvösművészet magyar mestereinek utcája”, ahol bemutatásra kerül a magyar ötvösművészet a kezdetektől napjainkig. A magyarság ősi motívumait hordozó és a népművészet elemeiből építkező tárgyakat és ékszereket kiegészíti egy, a régmúlt ötvös-szerszámaiból álló tárlat is.
A mai magyar ötvösművészet egyik remekművét - a Szent Korona másolatát - is megtekinthetik az érdeklődők.
Felvonulnak továbbá neves hazai ékszertervezők, akik határtalan fantáziával, különleges technológiákkal, valamint gondos kézi munkával készítik díjnyertes, egyedi ékszereiket.
Ehhez kapcsolódóan március 6-án 15 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők Hampel Katalin szalonjának divatbemutatóját. A művészi szinten megtervezett és megvalósított ruhák mai, divatos formában elevenítik fel és őrzik a magyar kulturális örökség kincsét képező öltözködési hagyományokat. A bemutatón fellépnek Pitti Katalin és Sasvári Sándor.
A kiállítás szakmaiságát erősíti a háttéripar megjelenése. Gravírozógépeket, különleges ékszercsomagoló eszközöket, valamint exkluzív értékmegőrzőket is bemutatnak.
A rendezvényen többek között az Ed Hardy, a Casio, a Tommy Hilfinger, a Hermle és a Paco Rabanne márkák legújabb órái is kiállításra kerülnek.
A HUNGORO támogatója - a Nemesfémművesek Országos Ipartestülete - által szervezett, nagy érdeklődésre számot tartó szakmai konferenciára március 4-én 11.30 órakor kerül sor.
Antal-Jakab Zsuzsa
project igazgató