Judaikák 

A V-Pearl Művészeti Szabadegyetem a judaika témakörében meghirdetett, nagy érdeklődéssel várt előadására ez év április 14-én került sor, amelyre egyébként – közönség megjelenését illetően - az ugyancsak ápr. 14.-i aktuálpolitikai tüntetések, utcai zavargások nyomták rá bélyegüket, a közben kitört „égiháború” hatalmas mennydörgéseivel pedig a „prófétai idők” hangulatát kelthette a történtek miatt kisebb számban megjelent, de annál lelkesebb publikumban.

Tudósító: Kránitz Iréne

A neves előadó Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár levéltáros-muzeológusa, a Zsidó Levéltár vezetője, az idei Scheiber Sándor-díj egyik kitüntetettje volt. Neki köszönhető, hogy az egyébként 1972-ben Scheiber Sándor által alapított Magyar Zsidó Levéltárat egy évtizedes munkával megszabadította a kaotikus állapotoktól, katasztert állított fel, rendszerezve a levéltári anyagot, miközben tudományos publikációival, számos kiállítás megrendezésével, szakértői szerepvállalásával, a zsidó történelem tanításával az ELTE-n, általános tudományos elismertséget szerzett magának a muzeológia eme speciális szakterületén, itthon és külföldön. Emellett társadalmi, civil tevékenységet is folytat, a nők nagyobb szerepvállalását tartja fontosnak a civil- és közéletben, a maga „szelídnek” nevezett programjával, a kutatói munkássága és civil élet területén végzett, odaadó munkálkodása erre a legjobb példa.

A judaikák ismerete nélkülözhetetlen a műgyűjtők számára is. Mivel a tárgyaknak amúgy is „lelkük” van a mondás szerint, fontos – különösen e zsidó kegy- és műtárgyak vonatkozásában – hogy a tárgyi kultúrához tartozó szimbolikában a zsidó vallás, hagyományok, népszokások tükrében feltétlen betekintésünk, sőt átfogó ismeretünk legyen. Másként nem lehetséges e tárgyak jelentőségét a zsidó kultúra egészében megfelelően értelmezni.

Az előadás külön érdekessége volt, hogy Toronyi Zsuzsa a maga kutatásai eredményeit bemutatva, ráfókuszált egy, a világ egyik legrégibb fennmaradt tóradíszére, egy Budapesten megőrzött tárgy eredetére, történetére. Ezen keresztül sikerült pregnánsan, a közönség számára is érhető közelségbe hozva a nagyon értékes zsidó szakrális tárgy igazi jelentőségét a zsidó múlt, a zsidó vallás és szellemiség szemszögéből bemutatnia. Hiszen a zsidó szellemiség a fundamentuma minden - judaikának is nevezett - zsidó kegytárgynak, amint az előadásból kitűnt.

A szakmabeliek és minden érdeklődő azért is nagyon várta a zsidó műtárgyakkal, kegytárgyakkal kapcsolatos előadást, témakört és nemkülönben a neves előadót, mert köztudott, hogy a judaika fogalmi felfogásában is vannak eltérő megítélések mind a mai napig. A megítélés nem teljesen egyöntetű, legalábbis a közvélekedésben. Sokan azt a felfogást képviselik első megközelítésből, hogy a judaika nem más, mint a zsidó vallási kegytárgyak, a vallási szokásokkal kapcsolatos tárgyak összessége. Természetesen ez így van, hiszen a hajdani zsidó életet teljesen átjárta a zsidó vallás, a zsidó ember vallásos érzülete, mély vallási meggyőződése. A zsidósággal kapcsolatos tárgyak azonban sokfélék lehetnek, ezért a fogalmat sokan, a szakemberek is tágabb határok között szeretik értelmezni, a zsidósággal kapcsolatos szakirodalom, lexikonok egy része szintén erre a megállapításra enged következtetni.

Az első budapesti Zsidó Múzeum 1909-ben jött létre, az európai nagy múltú, komoly tudományos hátterű zsidó múzeumokkal egy időben. Nézzük, hogy egy 1912-ből származó dokumentum – Toronyi Zsuzsa a judaikagyűjtés aspektusait feltáró tanulmányából idézve – hogyan foglalja össze a hajdani budapesti Zsidó Múzeum gyűjtőkörét: „A Magyar Zsidó Múzeum mindent gyűjt, ami a zsidó hitű magyaroknak, de általában az egész zsidóságnak vallási és kulturális múltjára, történetére, művészeti ábrázolására vonatkozik. Lehet az bronz, kép, szobormű, régi pénz és érem, szóval minden műtárgy és dokumentum, amelynek zsidó vonatkozása van.” (Magyar Zsidó Múzeumi Bizottság levele Nemes Marcellnek Bp. 1912.)

Ez a múzeumi szempontú gyűjtőkör túlmutat a szűkebben vett judaika értelmezésen, mindazonáltal szimpatikus felfogás a gyűjtők szemszögéből nézve. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a zsidó múzeum egy modern szemléletet képviselő intézmény volt a maga korában, mivel egyértelműen a zsidóság egészére és az egyetemes zsidó kultúrára, annak értékeire tette a hangsúlyt.

A publikumból többen is, így a tudósító is utánajárt, mit ír a témáról az egyik internetes lexikon, a közkedvelt Wikipédia, mégpedig annak is a német változata:

A német változat Judaicának tekint minden kéziratos és nyomtatott a zsidósággal kapcsolatos, zsidó témájú iratot, irodalmat minden nyelven és bármilyen szerzőtől, hangsúlyozottan beleérti a nem zsidó szerzőket is, továbbá kiemeli az iparművészeti ritkaságokat, rituális és szakrális tárgyakat, antik és modern változatban egyaránt. Példaként említi az arany és (aranyozott) ezüst, a Hanukka alkalmából használt szakrális tárgyat, a 8 ágú gyertyatartót (amely hivatalosan 9 ágú, a segédlángot adó plusz 1 ággal), a Tóra-koronát, a Tóra-emelvényt és egyéb kapcsolódó kellékeket, a tóravértet külön is kiemeli. Ez a lexikon ide sorolja a vallásos zsidó irodalmat is, megemlítve többek között a Misnát (holott ez szóbeli hagyomány volt eredetileg), a Haggadát ( a széderest hagyományos olvasmánya ez), a Talmudot, valamint a zsidó vonatkozású nyelvészeti munkákat és lexikonokat, melyek szintén a judaika tárgykörébe sorolandók e szerint az értelmezés szerint.(Minden ami héber nyelven íródik, az már a Hebraica tárgykörébe tartozik korunk rendkívül népszerű internetes lexikonának német változata szerint)

A muzeológusok kenyerére nem pályázva, a szakmai mélységekbe nem bocsátkozva, csupán a művelt átlagolvasóra tekintettel érdemes kitérni és megnevezni, melyek is azok a zsidó vallási tárgyak, amelyek biztosan tárgykörünkbe tartoznak, és amelyek szimbolikájukkal mélyen beágyazódnak a zsidó múlt, a zsidó vallás alaptanításába. A hajdani vallásos zsidó ember különösképpen tudta, mi is az a tefillin (imaszíj), a tallisz (a reggeli imához felöltött ősi viselet, imaköpeny), vagy a kitli (fehér gyolcsing, mely később halotti ing is lett). Ehhez tartozott a zsidó motívumokkal díszített Mizrach-tábla, a mélyen vallásos zsidó családok lakásdísze, a már említett Hanukka (a Fény ünnepének is tekintik) 8 ágú, 8 napon át lobogó gyertyatartója, a híresen nevezetes Széder-tál, amely a zsidó húsvétot megelőző szédereste rituális kelléke mind a mai napig. Érdemes tudni, hogy Jézus és tanítványai az Utolsó vacsorát is tulajdonképpen zsidó szempontból, (nyilván a zsidó embernek született Jézusnak sem volna ez ellen kifogása) éppen egy széderestén költötték el, s amelyről a négy evangéliumban olvashatunk részletesen.

Nagyon fontos, sőt szükséges a Tórát (mózesi 5 könyvet, ami a kereszténység fundamentuma is) ismerni, mert e nélkül a tárgyakat nem értelmezhetjük a maguk teljességében. Természetesen az iparművészet, az ötvösség oldaláról nézve is nagyon esztétikus és nem kevésbé értékes sok zsidó hitéleti tárgy, de ez még nem minden. A tárgyaknak „lelkük” (és persze sokszor érdekes „sztorijuk” is lehet) van, ahogyan ezt sokan és sokszor állították már. Aki azonban a tárgyak - különösen érvényes ez a judaikákra - valódi megértésére törekszik, annak evidens módon a zsidó ünnepeket és a zsidó szöveges hagyományt is jól kell ismernie.

Sok egyéb mellett szó esett az érdeklődők óhajára még az askenázi zsidókról, akiknek ősei a középkorban német nyelvterületen, ill. Észak-Franciaországban éltek (a zsidó függetlenség elvesztése után Palesztinából menekülhettek el a Római Birodalomból egyre északabbra), ahonnan továbbvándorolva főleg Kelet-Európa irányában keresték a boldogulásukat, nyelvük pedig a jiddis volt (a német egyfajta kevert változata), valamint a másik nagy földrajzi csoportról, a szefárd zsidóságról is. A spanyol és a portugál zsidóságot tekintjük szefárdoknak, akik hajdan az Ibériai-félszigeten éltek, majd az 1492-es zsidóüldözések következtében a Földközi-tenger térségébe, sőt egyes csoportjaik egészen Németalföldig (a mai Hollandia, Belgium) menekültek Amszterdamba, Antwerpenbe, ahol ma is nagyszámú zsidó diaszpóra él. (Közismerten nagy múltra tekinthetett vissza mindkét város kiváló és nagyszámú gyémántcsiszoló műhelye elismertsége révén, mely iparág többnyire a zsidó polgárság mesterségbeli szaktudásának köszönhetően indult virágzásnak, amely aztán e két város gazdagságának, a sokat emlegetett németalföldi „aranykor” gazdasági alapja lett) A szefárd zsidóság nyelvileg gyorsan asszimilálódott a mindenkori többségi társadalomhoz. Rituális életükben, nyelvükben, népszokásaikat illetően is, van némi különbség a szétszóródás következtében a két nagy földrajzi értelemben is különálló csoport között.

Toronyi Zsuzsa előadásában többször utalt rá, hogy a zsidó vallás, szellemiség, etika a szakrális tárgyakban a vizualitás, vizuális dimenzió, sőt nem túlzás, ha hozzátesszük, hogy az esztétikum síkján valósul meg. Ez egyben az örök ember szépség, tökéletesség iránti vágya, hogy magát, ill. saját lelkületét az igazán szép tárgyak megalkotásával mintegy „felemelje” a hétköznapok világából, amint azt szellemi síkon is megteszi a vallási előírások, a zsidó ünnepek, a hagyományok megtartásával.

Toronyi Zsuzsa előadásában legnagyobb hangsúllyal és terjedelemben a zsidó szakrális tárgyakkal foglalkozott kutatási szakterületének megfelelően. (Megjegyezni kívánta azonban, hogy a judaika-kutatás ma sem tartozik az általános művészettörténet tárgykörébe, de a tárgyi és vizuális világ kutatása nem része a hagyományosan vett zsidó tudományosságnak sem mind a mai napig.)

A judaizmusban a tóratekercs maga a legfontosabb szakrális tárgy, de fontosak a tartozékai, az „ékszerei” is, a tóravért, a tórakorona, tóramutató mellett különösen kiemelendő az ún. rimonpár, amely sokszor rendkívül díszesen megmunkált tóradísz.

A tóratekercset tartó két fára, az „életfára” kerülnek fel ezek a levehető tóradíszek, amelyek általában gyümölcsalakúak. Különösen kedvelt, népszerű motívum volt a gránátalma, később a motívum lehetett például torony is. (Rimon héber szó, jelentése gránátalma!) A gránátalma a keleti, így a zsidó kultúrában is a termékenység, az élet szimbóluma.(Később más kultúrkörökben is megjelenik, így pl. a magyar, ún. úri hímzés általánosan elterjedt és kedvelt motívuma lesz, török hatásra.)

A rimonokat helyettesítheti egyébként a szintén elterjedt tórakorona is. Az említett, ugyancsak igényesen megmunkált tóramutatóra azért volt szükség, mert a tekercseket nem volt szabad megérinteni a vallási előírásoknak megfelelően. Nem lévén ünnep, a tóratekercset a tóraszekrényben helyezik el (mely mindig a szentély keleti oldalán található), és a díszes tórafüggönnyel takarják el.

A legkorábbi ismert rimónpárt 1575-ből datálják. Ez a rimonpár az indiai Kerala portugál (szefárd) zsidó közösségének a tulajdonában volt a források szerint. De rimonok kerültek elő Korfu szigetéről is a 17. század elejéről.

A magyar Zsidó Múzeum gyűjteménye egy szintén nagyon régi és nagyon értékes, török kori rimonpárt tudhat magáénak, amelynek feliratozása kulcsfontosságú a tárgy eredete és kora szempontjából. A szóban forgó tárgynál a felső felirat egy askenáz név (Cvi Hirs) és egy dátum, mégpedig 1602. Az alsó felirat viszont Pestre utal és szefárd jellegű. Ebben az időben Budán jelentős számú zsidó közösség él (több is), az askenáz zsidókon kívül élnek itt szefárd zsidósághoz tartozók is a levéltári anyag szerint. Az oklevéltár tanúsága szerint ebben a korban viszont ilyen gazdag adófizető zsidó donátor nem élt Budán, viszont 1603-ból már 59 gazdag budai zsidó adófizetőről tudnak a források Konstantinápolyban!

Egy, ugyancsak 1602-ből származó, ismeretlen eredetű szefárd rimonpárt is ismer a judaika-kutatás. Az ismertetett rimonpár feliratai nagy valószínűséggel nincsenek egymással összefüggésben a kutatónő szerint, mégis történeti szempontból – meglehet – nagyon fontos eseményre engednek következtetni. A kérdés, egyelőre nyitott, több hipotézis is létezik.

Egészében levonható az a megállapítás a közönség részéről - akik természetesen inkább laikus hozzáértők, semmint tudományos kutatók – hogy a zsidó szakrális műtárgyak, még a kevéssé annak tekinthetők is, mindig kötődtek/kötődnek valamely vallási rítushoz vagy a vallásos zsidó élethez. Ezek mögött azonban mindig ott van a Tóra maga, vagy valamely más zsidó vallási hagyományrendszert magába foglaló, a nemzedékeken áthagyományozott, zsidó etikai rendszer, amelyekben a zsidó nép egyistenhite, mélyen vallásos lelkülete, egész történelme, küzdelmei, fogságból való megmenekülése, és töretlen szabadságvágya fejeződik ki.

A judaikák csak mindezek fényében, a zsidó kultúra, vallás részeiként értelmezhetőek, amelyek azonban harmonikus, esztétikus, poétikus, különleges formavilágukkal (az ötvösművészet remekei esetenként) méltóképp gazdagítják az emberiség egyetemes kulturális kincsestárát.