Irány a mobil!

Kedves Festménybecsüs Kolléga!

A legutóbbi bizonyítványosztáson felvetődött, hogy jó lenne elmenni Nagybányára és megnézni a magyar festők által oly sokszor megörökített környéket. Laci barátunk össze is állított egy programtervet, ami az alábbiakban olvasható és vállalta a szakvezetést is.

Programterv:

„Javasolnám a Nagybánya közvetlen közelében (Blidáron) már igazi hegyi környezetben és levegőben , a pisztrángos területén lévő "Lostrita" hotelt (románul írtam így interneten megtalálható), ahol egy főre eső szállás (egy és két ágyas szobákban) 600 lej, azaz kb. 4.200 forint/fő, az árban benne van a reggeli és vacsora, továbbá, itt ettem a legjobban elkészített (előttem kifogott) pisztrángo(ka)t is. A szálloda befogadóképessége 50 személy.

Az út Budapesttől Nagybányáig 410 km ebből kb 2/3 autósztrádán (MO-n M3), összesen 6 óra az út.
  • első nap: indulás Budapest, Örs vezér térről (vagy akárhonnan Budapestről) érkezés délután Blidarra, vacsora, utána séta a környéken, csípős hegyi levegőben.
  • második nap: A magyar impresszionista festőink által annyiszor megörökített Nagybánya régi főtere, István Király Szálló, Református (a vörös tornyos) templom, Katolikus templom, Evangélikus templom, István torony és Cinterem, Szépművészeti Múzeum, Ásványtani Múzeum, Zazar part, temető (Ziffer Sándor, Ferencziné Fialka Olga, stb. sírjai), régi Bányahivatal és Pénzverde, mindezek közel egymáshoz, azonban a múzeumokra két-két órát rá kell szánni, ebéd a Ligeti vendéglőben, de időhiányban ki lehetne hagyni, helyette egy kiadós pálinkás, ikrasalátás, pisztrángos, fokhagymás, puliszkás vacsorával pótolni a Blidari szálláshelyen.
  • harmadik nap: Autóval kirándulás Fernezei vízgyűjtő tó (ez a legnagyobb tó, nem olyan régen hajó is közlekedett rajta), vagy a Bódi tótól (innen indul a személyfelvonó), vagy Sujorról (feleútról) a Mogosa hegyre (itt ugyanis sípálya van, télen nyáron személyfelvonó is működik, ez visz a legmagasabbra, ezért javasolom.) Meghatározzuk a helyszínen a Nagybányai Festőink által lefestett Bódi tavat, Kereszthegyet, Virághegyet, Rozsályt, Mogosát. Ebédre sok lehetőség van, akár a Bódi tónál, akár a Mogosán, attól függ melyik irányt választjuk.
  • negyedik nap: reggeli után indulunk vissza, megállhatunk a nagybányai piacon (különlegességek: túrók, sajtok, erdei gyümölcsök, hegyi gombák, de nem minden nap van nagypiac), 10 km-es kitérőt tehetünk Koltóra, ott ebédelhetünk is, estére mindenképpen hazaérünk Budapestre.

Mibe kerül mindez egy személyre (15 résztvevő személy esetében):

szállítás, üzemanyag: 410+410+250 km = 1070 km* 350 ft/km/15 személy = 25 000, Ft/fő
szállás, reggelivel, vacsorával: 600 lej/fő = 4200,- Ft/fő* 3 éjszaka = 12 600,- Ft/fő
múzeumi látogatások, felvonók használata, vacsorák: max 300 lej/fő = 21 000,- Ft/fő
összesen/ fő: 25 000 + 12 600 + 21 000 = 58 600,- Ft/fő, kerekítve 60 000,- Ft/fő”

Időpont: szeptember 29 - október 2.

Jelentkezési határidő: – a szállásfoglalás miatt – legkésőbb augusztus 29-ig az irodában (1137 Budapest, Szent István krt. 2. II. em., 9/a.), a 15 főre tervezett részvételi díj befizetésével.
Az irodában hétfő-csütörtök 13-17 óra között tart ügyeletet Takács Dávid 06-30-579-4679.

Várjuk jelentkezését!
Üdvözlettel:
dr. Takács József

Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

V-Pearl Hírlevelek - Kedves Festménybecsüs Kolléga!

A V-Pearl korábbi hírlevelei - Kedves Festménybecsüs Kolléga!
korábbi, hírlevél, Kedves Festménybecsüs Kolléga!