Megkétszereződhet Kína aranyfelhasználása
Rapnet, New York – A Világ Arany Tanács (World Gold Council = WGC) úgy ítéli meg, hogy ha Kína arany ékszer fogyasztása ugyanabban a fejenkénti ütemben emelkedik, mint Indiáé, Hongkongé vagy Szaudi Arábiáé, akkor az évi kereslete 100-szorosára nő. A Tanács Kínára vonatkozó jelentése, „Arany a tigris évében”, azonban szerényebb becslést tartalmazott, úgy ítélve meg, hogy az ország aranyigénye csupán megkétszereződik a következő évtized folyamán. 2009-ben Kína aranyfogyasztása 14 milliárd dollárt tett ki, a világ aranykeresletének a 11 százalékát.
Marcus Grubb, a WGC befektetési arany igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Kína jelentős, de még ki nem aknázott piacot jelent az arany számára. Az előttünk álló évtizedre a WGC úgy becsüli, hogy Kína kereslete súlyban megkétszereződik, és ez körülbelül 29 milliárd dolláros összegnek felel meg, 2009 végén érvényes árakon számítva.
Az aranybányák is növelték termelésüket Kínában, de az ország ismert tartalékai csupán a világ tartalékának 4 százalékát teszik ki. Feltéve, hogy ezek a számok pontosak, a WGC azt jelzi előre, hogy Kína hat éven belül kimerítheti az ismert aranybányászati tartalékait.