Messze még a Karácsony?Amióta csak visszaemlékszem, mindig vártuk a Karácsonyt. A gyerekek azért, mert ez a legnagyobb családi ünnep, amikor ki-ki a maga anyagi ereje szerint, tárgyi formában is jelét adja a szeretetének. Minél nagyobb a család, annál több az ajándék. Az én listámon körülbelül negyven személy szerepel, és csak arra kérem a jó Istent, hogy inkább még többen legyünk. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ez az ünnep nem csupán az ajándékozásból és az anyagi értékek beszerzéséből és átadásából áll. Az örömszerzésnek még számos, vagy inkább számtalan formája van.
Furcsa, ha ezt egy olyasvalaki írja, aki az egész életét ebben a szakmában töltötte, ahol a karácsonyi üzleti forgalom mindenki számára az egész év szempontjából meghatározó, és ráadásul éppen szakmabelieknek. Nyilván nem arról van szó, hogy csupán némi lelki vigaszt nyújtsak azoknak, akik velem együtt viseljük mindannak a nyomorúságát, amelyet a világgazdasági és pénzügyi válság zúdított ránk, meg amivel ezt még megtoldották azok, akiknek pont nem ez lenne a dolga.
Az, hogy milyen lesz a vásárlók pénztárcájának a tartalma, mindig titok marad számunkra, és mindig csak utólag állapíthatjuk meg, milyen sikeres volt annak az alig néhány hétnek az üzleti munkája, amelyet ünnepi szezonnak nevezünk.
A napokban beszélgettem egy fiatalemberrel, aki egy barátjával együtt rövidesen ékszerüzletet szeretne nyitni. Evégett, tájékozódás céljával felkeresett néhány nagykereskedőt a NEHITI-épületben található választékból. Nem hitelt kért, csupán némi tájékoztatást arra nézve, hogy miként szerezhet majd be árut, mit tudnak kínálni stb. Én is ezt tenném a helyében. Minthogy pedig, amennyire meg tudom ítélni, nem megy gyorsvonati sebességgel az üzlet, arra gondoltam, hogy bizonyára örültek neki. Nem ez történt, hanem éppen az ellenkezője. Mondjuk, hogy hűvös elutasításban volt része. Megvigasztaltam, és azt javasoltam neki, hogy csak járjon el aszerint, ahogy ezt a jó szándékú öregebbektől hallotta. Jövőre talán lesz némi változás a közhangulatban, és kevésbé töri le az embereket az, hogy hozzánk minden rossz „begyűrűzik”, és tőlünk minden jót „kigyűrűztetnek”. Mert hogy, amint az egyre több napvilágra jutó botrányból következik, a jó nem magától megy ki ebből a hazából.
Lehet, hogy konzervatív vagyok, de ma is azt vallom, hogy a vevőt, a kicsit is, meg kell becsülni. Számos eszközünk van arra, hogy ha már egyszer leküzdötte a „küszöbfrászát", és belépett a boltunkba, el is adjunk valamit neki. Különösen az ilyen eszköz, amelyben mi férfiak soha nem múlhatjuk felül a szebbik nemet: ez pedig a mosoly. Mi magyarok, mint pásztornépek leszármazottai, híresek vagyunk a vendégszeretetünkről. Ez ugyan sokat kopott az évszázadok során, de tatár, török, osztrák, német, orosz vendégeink nem vettek róla tudomást, és itteni tartózkodásuk után, jókora csomaggal tértek haza. Most ugyanez történik, bár sokkal szélesebb körű vendégeskedés keretében, és mint mindig korábban, most is megvannak vendégeinknek hazai szövetségesei is.
Becsüljük hát meg azt, aki megtisztel bennünket látogatásával, és kapja meg tőlünk karácsonyi vendégszeretetünket. Mutassuk meg, hogy van még a magyar vendégszeretetből.
Forrás: GemStyle Info
|
|