Német kiskereskedelmi forgalom: nincs fellendülés a láthatáron
GZ-online, Frankfurt/Main – A Szövetségi Statisztikai Hivatal ideiglenes adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom februárban névlegesen 0,5 százalékkel, reálisan 0,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2009. februárjában. Mindkét hónapban 24 értékesítési nap volt. Az egyéb termékek kiskereskedelme, ahová az óra meg az ékszer kiskereskedelme is tartozik, 2,7 ill. –2,4 százalékkal, még gyengébben szerepelt.
Túlszárnyalta az áruházak kereskedelme, sőt az Internet- és a csomagküldő kereskedelem is. Nem dereng semmiféle remény az ékszer és óra üzleti klíma mutatója egén márciusban sem: a számok még mindig a negatív tartományban maradnak. A történelmi tapasztalati számokon alapuló havi forgalmi prognózisokat ki kell egészíteni, vagy helyettesíteni kell egy rugalmas likviditástervezéssel. Világosan kirajzolódik, mind negatív, mind pozitív irányban, a vásárlási magatartás polarizálódása az óra- és ékszerpiacon.
A megkérdezettek több mint 22 százaléka jellemezte márciusban a helyzetét a vártnál jobbnak. A hosszú távú átlagérték 12,6 százalék. Érthető, hogy a német kiskereskedők mindent egybevetve kevéssé optimistán tekintenek a folyó évre. A Kiskereskedelmi Szövetség véleménye szerint nincs kilátás az irányzat megfordulására.
Megjegyzésünk: Akkor mit szóljunk mi?!