Németországban „exporttelefont” helyeztek üzembe

GZ-online, Frankfurt/Main – A német kormány május eleje óta „exporttelefont helyezett üzembe. Ezzel az exportban kompetens szakemberek állnak vállalkozók rendelkezésére a külgazdasági offenzíva előmozdítására. A szakemberek négy héten át minden munkanapon rendelkezésre állnak, éspedig hétfőtől csütörtökig 8 – 20, pénteken 8 – 15 óráig.

 

Megjegyzésünk: Számunkra két érdekessége van e rövid hírnek.

(1) Az elveszített második világháború után Németország gazdasági talpra állását nagyrészt annak is köszönhette, hogy minőség, választék, ár és megbízhatóság tekintetében versenyképes volt a világpiacon. Később ezt a pozícióját, hála az erős szakszervezeteknek és a szociáldemokrata kormányoknak, elveszítette. (A „dolgozók” hamar megtanulják a jogaikat, és leszoknak a fegyelmezett munkáról.) Most egyre jobban rá kell ébredni arra, hogy újra be kell épülni a világpiacba, ha nem akarunk lemaradni az új versenytársakkal szemben.

(2) A külkereskedelem, ha nem is tekinthető önálló ágazatnak, jóval több piaci, üzlettechnikai és nyelvismeretet igényel, mint a belföldi kereskedelem. A távol-keleti országokban erős állami támogatást élvez az exportkereskedelem. Célszerű arról gondoskodni, hogy azok, akik erre a gyakran ingoványos talajra lépnek, némi támogatást kapjanak az államtól.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Németországban „exporttelefont” helyeztek üzembe

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Németországban „exporttelefont” helyeztek üzembe
GemStyle Info Online, Németországban „exporttelefont” helyeztek üzembe

BestTop, Best Top