Sierra Leone gyémántexportja ugrásszerűen emelkedett

AFNS, Antwerpen – Sierra Leone gyémántexportjának az újjáéledését éli át, miután az eső árak 2009-ben nagy csapást mértek a szakmára. A csiszolt áru ára 11 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest, amikor a globális gazdasági válság egyrészt a világ keresletére mért csapást, másrészt csökkentette a helyi befektetéseket. Ezzel az ország exportja 20 százalékkal, 79 millió dollárra esett vissza.

 

Az év első öt hónapjában lebonyolított export 35 millió dolláron állt, és ez majdnem 25 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában kivitt áru, és jövőre még magasabbra emelkedhet, közölte a Reutersszel az ország felelős miniszterhelyettese. „Annak ellenére, hogy az iparágat még mindig érinti a világpiacon tapasztalható visszaesés, abban reménykedünk, hogy 2011-ben magához tér,” mondta.

 

Az exportértékben rejlő állami nyereség egy új, az 500.000 dollárnál nagyobb értéket képviselő kövek utáni 15 százalékos exportvámból áll, ez egészíti ki a gyémánt után fizetett 5 százalékos vámot, amelyet egy tavaly novemberben hozott jogszabály 6,5 százalékra emelt. A kereskedők annakidején azt mondták, hogy ez az intézkedés bátorítani fogja a csempészetet, és akadályozni a kitermelést egy olyan országban, amely megkísérli, hogy megfordítsa az éveken át érvényesülő korrupció és rossz irányítás hatásait az 1991-2002-ben zajló polgár-háború után.

 

„Vannak néha menekülő utak a csempészek számára, de biztosítani tudom a világot arról, hogy manapság gyémántot kicsempészni Sierra Leone-ból nem egyszerű művelet”, mondta. A háború folyamán a Sierra Leone-ban bányászott gyémántok segítették azoknak a lázadóknak a pénzelését, akik legyilkolták és megerőszakolták a civileket, és e kövek az afrikai természeti kincsek kiaknázása legrombolóbb hatásának a világméretű szimbólumává váltak.

 

A miniszterhelyettes hozzátette, hogy a kormány különösen fontosnak tartja az aranytermelés emelését, amelynek az ára újabb és újabb rekordokat ér el, minthogy a befektetők biztos helyre kívánják elhelyezni a pénzüket.




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Sierra Leone gyémántexportja ugrásszerűen emelkedett

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Sierra Leone gyémántexportja ugrásszerűen emelkedett
GemStyle Info Online, Sierra Leone gyémántexportja ugrásszerűen emelkedett

BestTop, Best Top