Úgy látszik, sohasem fogjuk magunkat utolérni

Megboldogult állami külkereskedő koromban kezdettől fogva túl voltam terhelve munkával. Túlóráztam, amiért nem fizettek. Tele táskával mentem haza, hogy – ha már nem fizetnek – legalább otthon fejezzem be a munkát. Főnököm állandóan dohogott, hogy nem érem túl magamat. Én meg, kezdőként, zokszó nélkül nyeltem a szemrehányásokat, és végeztem a munkámat. Úgy, ahogy tudtam. Apámnál idősebb volt, és nagyon kedvelt engem. Ő is örökké időzavarban volt, ráadásul szívbeteg. De élt-halt az üzletért. Egyszer láttam, amint egy vevőhöz siet a folyosón a tárgyalóterembe, majd megáll egy pillanatra, és a falnak dől. Aztán új lendület: megy tovább.

Egy szép napon, szombaton délelőtt (akkor még dolgoztunk szombaton is) behívott a szobájába. „Ülj le, beszélni akarok veled!” Leültem. „Elgondolkodtam a dolgodon. Túl vagy terhelve, mert nincsenek arányosan elosztva a feladatok. Itt van ez a …, bőven ráér. Gondolkodj el a hét végén, hogy milyen feladatokat tudsz neki átadni, és a többit majd megbeszéljük.” Sohasem beszéltük meg. A hét végén rosszul lett, és már csak a temetésén találkoztunk. Nem volt jó pedagógus, mégis rengeteget tanultam tőle. Első sorban az üzlet iránti lelkesedését, a lelkiismeretességét. „Ha nem tudsz megdögleni (ez az egyik kedvenc kifejezése volt) az üzletért, sohasem leszel kereskedő”. Ha valamit rosszul végzett el valaki: „Dögöljön meg a vevő, mi!?”

Egyszer a főkönyvelő azt javasolta neki, hogy kötbérezze meg az Állami Pénzverőt késedelmes szállításai miatt. „A kötbért nem lehet exportálni”, válaszolta. „Csak azt érem el, hogy még lehetetlenebb határidőket adnak, és azokat sem tartják be.” Idéztem már az Info-ban: „Ha nem tudsz beleülni a vevő székébe, sosem lesz belőled kereskedő.” Nagy mestere volt annak, hogy egy-egy kínos helyzetet egy jó viccel oldjon fel. A gyakorlati nyelvismeret egyik bizonyítéka, ha valaki idegen nyelven is élvezhetően tud elmondani egy tréfát.

Nekem nincs kivel megosztani az Info írását, mint ahogy annakidején is maradt minden a régiben, sőt a „ráérős” kolléga – piros könyvecskéje volt – egy ideig a főnököm is lett. Őt is egy súlyos betegség vitte el. Ezért nem tehetek mást, mint ami miatt annyit bosszankodtam, hogy magam is késedelmeskedve „szállítok”. Cserében igyekszem kevésbé időhöz kötött cikkeket választani, amelyek nem avulnak el az idő múlásával. Ezért nem kímélem az Olvasót a kezelt kövekkel foglalkozó tanulmány meg az újabb szintetikus anyagok sokrészes fordításának a közlésével, mert ez jelenleg világszerte az ékszerészek előtt álló legnagyobb és legveszélyesebb kihívás.

A bemutatott cikkek nagy része még azt is dokumentálja, hogy nem ülünk egyedül a szószban: külföldön is betörnek az ékszerüzletekbe, ott is megkísérlik az embereket becsapni. Ott is születnek olyan jogszabályok, amelyek a hozzáértő szakember megkérdezése nélkül tartalmaznak szakszerűtlen meghatározásokat és súlyos következményekkel járó intézkedéseket. Mégsem adhatjuk fel! Egyszer, régen, már leírtam egy ilyen bevezető cikkben: A Boka Jánosok, Áts Ferik jönnek-mennek. Nemecsek Ernőkre mindig van és lesz szükség!

dr. Oberfrank Ferenc

főszerkesztő

gemstyle@t-online.hu