Új lépték luxusjavak értékesítéséhez – persze Amerikában

GZ-online, New York – Az észak-karolinai Raleigh-ben honos Anfes Jewelers új környezetet teremt luxuscikkeinek az értékesítéséhez. Szűk 6000 négyzetméteres területen, egy bemutatóterem és egy előtér („lobby”) mellett, egy nappali gyógyfürdőt, bankett termeket, sőt egy 425 vendég befogadására alkalmas báltermet is rendezett be.

 

A beruházás célja, a végletesen álomszerű elhelyezés mellett, az volt, hogy átfogó szolgáltatást nyújtsanak házasulandóknak esküvőjük gondtalan megszervezéséhez. Különösen büszkék a bálteremre, amely úgy fest, mintha egyenesen a klasszikus „Elfújta a szél” filmből emelték volna ki. A vállalat biztos abban, hogy az elgondolás megállja a helyét, minthogy a házasságkötés mindig különleges esemény lesz az emberek számára.

 

Megjegyzésünk: Egy budapesti hitelezési tanácsadó szavai jutnak az eszünkbe. „Asszonyom, el sem tudja képzelni, mekkora hiteleket vesznek fel egy-egy esküvő méltó megrendezésére. Milliókat! Már régen elváltak, és még mindig törlesztik a hitelt.” Pedig mi azt hittük, hogy nálunk több esze van a házasulandóknak, ha egyszer a házasságok több mint a fele úgyis felbomlik. Mi lenne, ha a lényegre, nem pedig a külsőségekre összpontosítanánk?




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

Új lépték luxusjavak értékesítéséhez – persze Amerikában

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. Új lépték luxusjavak értékesítéséhez – persze Amerikában
GemStyle Info Online, Új lépték luxusjavak értékesítéséhez – persze Amerikában

BestTop, Best Top