Irány a mobil!

A drágakövek kezelése és ennek kimutatása a 2000-es években (II. rész)

Shane F. McClure, Robert E. Kane és Nicholas Sturman (GIA) cikke

 

Rubin és zafír. A megelőző két évtizedben, a korund hőkezelése avégett, hogy alaposan megváltoztassák a színét, sok gondot okozó probléma maradt. Hőkezelést alkalmaztak a 2000-es években a rubinok nagy többségére és a mindenféle színű zafírokra.

Egyes esetekben a tisztaságra is volt hatása, mint például a törések folyósító szerrel támogatott begyógyítása esetében (nagy hőmérsékleten végzett hőkezeléssel kombinálva),  amit az 1990-es évek elején kezdtek el, amikor nagy mennyiségű rubint fedeztek fel a myanmari Mong Hsu-ban. A 2000-s években jobban kezdték megérteni ezt az anyagot, és hamarosan elárasztotta a piacot. Ugyanakkor az együttműködés a drágakő-tudományi laboratóriumok között oda vezetett, hogy egységes leírást alkalmaztak a korund hőkezelésére, és ami még fontosabb, hogy meghatározzák annak a mértékét, hogy mekkora a törés begyógyítása ill. a megszilárdult folyósító üledék mennyisége. Manapság csökkent a rubintermelés Mong Hsu-ban, de ezt a technológiát az afrikai rubinokra alkalmazzák.

 

              

 

Voltak más aggasztó területek is, mint például a berillium diffúzióval, valamint a „Punsiri” magas hőmérsékleten végzett kezelés a kék zafírok esetében. Az utóbbiakkal kapcsolatos aggályok 2003 vége felé kezdtek megjelenni, amikor egyes laboratóriumok első ízben figyeltek meg szokatlan színkoncentrációt nagyobb méretű hőkezelt zafírokban, metilénjodidba merítve. [A metilénjodid a drágakő mikroszkópos vizsgálatához használt, magas fénytörés-mutatójú, n = 1,742, ún. bemerítő – immerziós – folyadék, amelynek segítségével jobban belelátunk a vizsgált drágakőbe, és alaposabban meg tudjuk határozni a benne foglalt zárványokat. Ford. megj.] Mindegyiküknek volt egy állandó tulajdonsága: egy színtelen vagy majdnem színtelen külső pereme, és egy mélykék (vagy ha a szín megváltozott, bíbor) belseje.

 

Átfogó analitikus kutatás (és a GIA meg az AGTA megfigyelése után, ahogyan a technológiát Tennakoon Punsiri Sri Lankán alkalmazta), a svájci SSEF, az amerikai AGTA és GIA laborok ugyanarra a következtetésre jutottak: ezeket a köveket nem vetették berillium vagy más elem diffúziója alá. A jelentősebb drágakő laboratóriumok továbbra is úgy határozzák meg ezeket, a „Punsiri” módszerrel kezelt zafírokat, mint hőkezeléssel javított természetes zafírokat.

 

Az évtized közepe táján a kereslet és a ritkaság jelentősen felhajtotta a színtelen vagy „fehér” zafírok árát. Ennek eredményeképpen a sri-lankai kereskedők arról számoltak be, hogy világoskék színű zafírokat vetettek hőkezelés alá, hogy színtelenné tegyék azokat. A sors iróniája, hogy a természetes fehér zafírok ritkasága részben annak volt köszönhető, hogy egy nagy részét titán diffúzióval kék szín előállítására, kisebb mértékben króm diffúzióval piros színű kövekére használták fel.

 

A drágakövek kezelésével foglalkozó két visszatekintő G&G cikk óta a hőkezelési technológia – pontos hőmérséklet és nyomás beállítási lehetőséggel ellátott elektromos kemencék segítségével – kifinomultabb és hozzáférhetőbb lett. Az 1980-es és 1990-es évek folyamán majdnem minden kereskedelmi jelentőségű hőkezelési eljárást Thaiföldön végeztek. Míg Thaiföld fontos marad, mára Sri Lanka nagyobb erőt képvisel; és kisebb, de nagyon hatékony korund hőkezelési kapacitások léteznek más termelő vidékeken, mint például Afrikában, Myanmarban, Kínában és az Egyesült Államokban (Montanában). Mindazonáltal rózsaszínű zafírokat meg rubinokat továbbra is kezelnek egyszerű, szájjal fúvott hevítési módszerekkel bányák helyszínén meg kereskedelmi központokban Vietnamban, Sri Lankán és másutt.

 

A hőkezelés, különösen, ha nagy hőmérsékleten végzik, drámaian megváltoztathatja a zafírok és rubinok belső jellemvonásait és tulajdonságait. Az elmúlt évtizedben egy egész sor cikk tárgyalta a hőkezelő technikákat és a drágakő minőségű korundra tett hatásukat, mint például Madagaszkárból, Montanából, Ausztráliából, Vietnamból, Myanmarból és Malawiból származó kövekre nézve. Schmetzer és Schwarz (2005) a természetes, hőkezelt és Be-diffundált sárgától a pirosas-narancsig terjedő színű Sri Lanka-i, montanai, madagaszkári és tanzániai zafírok azonosítását tárgyalta. David és Fritsch (2001) értékes tanulmányt készített az infravörös spektrum felhasználásáról a 20 különböző földrajzi régióból származó hőkezelt rubinok és zafírok megkülönböztetésére.

 

Annak bizonyítéka, hogy egy rubint vagy zafírt kezeltek-e, néha könnyen megtalálható, számos esetben azonban megtalálása alapos tudást és megfigyelési tapasztalatot igényel. A rubinok és zafírok hőkezelési kritériumainak a mikroszkópos vizsgálattal való meghatározását az 1980-es és 1990-es években kidolgozták. Legnagyobb része még mindig alkalmazható. Ezek magukba foglalják a megolvadt vagy hőtől módosított zárványokat körülvevő feszültségudvarokat, foltos elszíneződést a kék kövekben, amelyek a legjobban diffúz megvilágításban láthatók, módosult szilárd ásványzárványokat körülvevő színes gyűrűk, szúrós, részben elnyelt (pontra emlékeztető) selymet és megváltozott alakú fazettákat.

 

A viszonylag alacsony hőmérsékleten (800-1200°C) végzett hevítést, a kék színkomponens eltávolítása végett, különösen bíboros-rózsaszínű zafírok (és egyes bíborpiros rubinok) esetében, még mindig nagyon nehéz kimutatni szabványos mikroszkópos vizsgálattal.  Minél alacsonyabb az alkalmazott hőmérséklet, annál nehezebb a kimutatása.

 

Hasonlóan fontos annak a kimutatási lehetősége, hogy egy rubint vagy zafírt hőkezeltek-e. Ez az évtized gazdagon hozzájárult ehhez a területhez, sőt hasznos táblázatok is készültek annak meghatározására, hogy egyes rubinok vagy zafírok kezeltek-e vagy sem.

 

Borostyán. A borostyánt meg a kopált [a kopál a borostyánnal könnyen összetéveszthető, vele azonos összetételű, de kevésbé megkövesedett gyanta; úgy különböztethetők meg egymástól, ha étert csöppentünk rájuk: az éter a kopálon foltot hagy, a borostyánon nem, ford. megj.] még mindig hőkezelik a tisztaság, a szín és a keménység javítására meg „napsugarak” bevitelére. Abduriyim és társai egy új módszert írtak le a zöld szín előállítására mind a borostyán, mind a kopál esetében. Egyesek olyan fényesek lesznek, mint a peridot. Az eljárás két szakaszból áll, hosszú időn át, szabályozott hőmérsékleten és nyomáson autoklávban. A többszörös kezelés teltebbé teheti a színt, erőteljes tiszta zöld színárnyalatot produkálva, amilyennel nem találkozhatunk kezeletlen borostyánok esetében. A kezelés állítólag keményebbé, és ez által stabilabbá is teszi a borostyánt. Míg az infravörös spektroszkópia megkülönböztethetővé teszi a kopált a borostyántól, ez az új kezelés „öregíti” a kopált, és ezzel a tulajdonságait hasonlóvá teszi a borostyánéhoz, és rendkívül megnehezíti a kopálként való azonosítását, még fejlett analitikai módszerekkel is. [A cikk nem említi a német irodalomban leírt éter-próbát.]

 

Az infravörös spektrumban 820 cm-1 található kis elnyelés megerősítette a többszörös kezelés alkalmazását minden kereskedelmi forgalomban található, vizsgált „zöld borostyán” esetében. A hőkezelés alkalmazása meghatározható az egyes vizsgált köveken, de az, hogy az eredeti kiinduló anyag kopál volt-e vagy borostyán, rutinszerűen nem dönthető el.

 

Gránát. 2003 táján a kereskedelem tagjai körében terjedni kezdett, hogy az orosz demantoid gránátot rutinszerűen hőkezelés alá vetik, hogy eltávolítsák vagy csökkentsék a barnás színárnyalatot. Azon kívül, hogy egyes kövekben megváltoztatott zárványokra lehet találni, nem érkezett jelentés mérhető drágakő-tudományi eljárásról. Ennek az lett a következménye, hogy egyes nemzetközi laboratóriumok nem határozzák meg, hogy egy demantoid gránátot alávetettek-e hőkezelésnek vagy sem. Mások viszont feltűntetik, ha a hőkezelésnek valamilyen jegyével találkoznak.

 

Spinell. Akár csak a gránát esetében, hosszú időn át azt hitték, hogy a spinelleket sem kezelik soha. A 2005. év elején azonban kutatók megállapították, hogy egyes, Tanzániából származó rózsaszínű vagy piros spinellek kezelve voltak. 2007-ben négy nagy spinell kristályt (6-54 kg) sok ezer finom drágakőnek csiszoltak mêlé mérettől 10-50 karátig. Ismét elkezdtek szállingózni a kezelt spinellekkel kapcsolatos hírek. Ez arra késztette a kutatókat, hogy végezzenek különböző lelőhelyekről származó spinelleken hőkezelés előtti és utáni vizsgálatokat. Ezekből arra a következtetésre jutottak, hogy a hőkezelt és a kezeletlen természetes spinellek könnyen megkülönböztethetők egymástól egy 405 cm-1  Rámán spektroszkópiai vonal szélessége segítségével vagy az elegendő mennyiségű krómot tartalmazó köveknél a Cr3+ PL spektrum vonal szélességének a vizsgálatával. [Ezek a műszerek nem találhatók meg egy átlagos gemmológiai laborban. Ford. megj.]

 

Turmalinok. A brazíliai réz-tartalmú Paraíba-i turmalinok hőkezelése és a hatalmas kereslet mind a természetes színű, mind a hőkezelt anyag iránt az egész évtizeden át folytatódott. Érdekes „csavar” következett be, amikor Nigériában és Mozambikban is fedeztek fel réztartalmú turmalint.

 

Ezeket a turmalinokat általában hőkezelték, hogy ezáltal vonzó árnyalatok széles körét hozzák létre, amelyek közül sokan hasonlítottak a Paraíbában találtakhoz. A nyilvánvalóan hőkezeléstől eltorzult zárványok kivételével, a szabványos vizsgálati módszerekkel nem lehet e turmalinok hőkezelését azonosítani.

 

Évtizedeken át úgy tartották, hogy a hő csökkenti a túl-piros turmalinok színének telítettségét. Sok csiszoló azonban nem hajlandó e kövek hevítésére, mert az apró folyadékzárványok hajlamosak arra, hogy hevítés közben szétrobbanjanak, és a kövek széttörnek.

 

Cirkon. A Tanzániából származó fazettált narancsos, rózsaszínes és sárgás cirkonok, amelyeket a kereskedelemben „fahéj” cirkon névvel illetnek, bőven voltak a piacon. A túl sötét árnyalatok világosabbá tétele végett, majdnem minden ilyen a piacon található követ hevítettek – gyakran egy kémcsőben, alacsony hőmérsékleten.  Minthogy nincs módszer annak azonosítására, hogy ezeket a köveket – mint a kék cirkont – hevítették-e, azt javasoljuk, hogy minden ebbe a színkategóriába tartozó követ tekintsünk hőkezeltnek.

 

Tenyésztett gyöngyök. Bár nem ismert széles körben, néha használnak hőt a tenyésztett gyöngyök megjelenésének a megváltoztatására. A hő önmagában rendszerint teltebb sárga színeket idéz elő, és más eredmények születhetnek, ha a hőt más módszerekkel kombinálva használják, mint amilyen a fehérítés. Mindenesetre a hőkezelés kimutatása kihívást jelenthet. Nincsenek szembetűnő termikus úton létrehozott zárványok, mint egyes drágakövekben, és az egyedüli eddig meghatározott módszerek az UV fluoreszcencia reakciók és a spektroszkópia.

 

DIFFÚZIÓS KEZELÉS

A diffúziós kezelés problematikusabb volt a színes kövek esetében, mint bármilyen más nemesítési eljárás a 2000-s évek folyamán. Különösen a berilliumos diffúzió „emelte meg a lécet” a felszerelés bonyolultsága és a szükséges ismeretek terén a laboratóriumok számára.

 

Korund. A zafír titánnal való diffúziója az egész évtized folyamán folytatódott. Egy beszámoló szerint ilyen köveket Ausztráliában hőkezelt Ceylon-zafírokként adtak el.  Kevés változás esett ezen a módszeren, azonosítása is ugyanaz marad – színkoncentráció a fazetták csatlakozásánál, a fazettákhoz igazodó szín, magas relief az immerziós folyadékban és hasonlók.

 

A krómmal végzett diffúziót inkább egy a kő felszíne közelében végbemenő kémiai reakcióként tárgyalták, mint igazi diffúziót. Tulajdonképpen egyes köveknél kiderült, hogy egy szintetikus rubinra voltak ránövesztve.  Ezt a kezelést nagyon nehéz végrehajtani, és a szerzők ismeretei szerint nem is használják széles körben.

 

Az utolsó évtizedben jelezték a korund kobalttal történő diffúzióját is, de ezt az anyagot nagyon könnyű volt azonosítani nagyítással és diffúz fényben történő vizsgálattal, mert nagyon sekély színréteget mutatott, foltos eloszlással. Asztali spektroszkóppal kimutatható volt a kobalt spektrum is.

 

Az első komoly diffúziós kihívás akkor jelent meg, amikor 2001-ben nagyszámú rózsaszínes-narancs zafír („padparadsa”) jelent meg egyes piacokon. A színt egy új, Thaiföldön alkalmazott hőkezelési formának tudták be. Egyes japán laboratóriumokról úgy tartják, hogy több mint 25000 bizonyítványt állítottak ki ezzel a megállapítással. 2002 elején azonban kiderült, hogy ha a vizsgált köveket metilén-jodidba merítették, láthatóvá vált, hogy a kő felületét egy narancsszínű réteg követi, belül egy rózsaszínű maggal. Ezzel a felfedezéssel az az illúzió, hogy ezt a színt egy „szabványos” hőkezeléssel érték el, elkezdett szétmorzsolódni.

 

A történetet jól dokumentálja Emmett és társai 2003-ban készült tanulmánya.  Először nem sikerült meghatározni a felszínen észlelhető narancsos réteg okát. A drágakő laboratóriumokban rendelkezésre álló szabványos felszereléssel semmi szokatlant nem lehetett kimutatni. A 2002. februári Tucson-i kiállításon azonban bejelentették, hogy a „tettes” a berillium volt. Szerencsétlenségre a berillium szinte ismeretlen volt a korundban, és az irodalom igen csekély információval szolgált.

 

Két jelentősebb eltérés van a titán és a berillium diffúzió között. Először is, a berillium, lévén kisméretű atom, képes volt teljes mértékben diffundálni még nagyméretű zafírokon át is. A titán nem volt erre képes, még több héten át tartó hevítéssel sem. Másodszor, a titán csak kék színt képes létrehozni a zafírban. A berillium viszont úgyszólván minden korund színt képes produkálni, ha vassal kombinálják. A színtelen, világos sárga vagy világoskék intenzív sárgává, a rózsaszínű naranccsá, a sötét barnáspiros ragyogó pirossá és a sötét tinta-kék világosabb kékké alakítható – hogy a lehetőségek közül csak néhányat említsünk.

 

Kiderült, hogy ennek a kezelésnek a felismerése bonyolult. Sok hőtől származó erősen károsodott zárvány volt megfigyelhető e kezelt kövekben, de ezek csak azt jelezték, hogy a követ extrém hőmérsékleten kezelték – de nem bizonyították a berillium jelenlétét. Egy idő múltán kezdtünk olyan berilliummal diffundált zafírokkal találkozni, amelyek nem mutattak a felszínnel kapcsolatos jellemvonásokat, és sajátos zárványokat hoztak létre.  Ezek a zárványok sem bizonyították a berilliumos kezelést, de erőteljesen vallottak arra, hogy további vizsgálatra van szükség.

 

Szintetikus korund ránövesztések gyakran voltak láthatók a berilliummal diffundált fazettált köveken, de ennek megtörténtéhez nem volt berilliumra szükség. Az UV fluoreszcencia egyes esetekben hasznos volt, de nem mindig. A kémiai elemzés is problémát jelentett, minthogy a drágakő laboratóriumokban és a legtöbb egyetemen használt szabványos műszerek nem képesek a könnyű elemek, mint például a berillium kimutatására. A berillium kimutatásához olyan műszerezettségre van szükség, mint például tömegspektrométerekre. Annakidején egyetlen drágakő laboratóriumnak sem volt meg ez a lehetősége, így a próbának speciális laboratóriumokban kellett megtörténnie, ami nagyon költséges. Manapság több drágakő laboratóriumnak házon belül megvan ez a felszerelése, és szolgáltatásként ajánlják fel a berillium tesztet.

 

Földpát. 2002-ben egy réztől színezett átlátszó piros földpát debütált a piacon, amely állítólag Kongóból származott. Ez kezdetben nem keltett gyanakvást, mivel a rézzel színezett piros földpát már korábban ismert volt Oregonból. Idővel azonban ennek a földpát bányának a feltételezett elhelyezkedése egyre változott – „Kínába”, „Belső Mongóliába”, aztán meg „Tibetbe”. A földpát nagy része piros volt ugyan, de egy kis zöld színű anyag is került a piacra.

 

Az ezzel az anyaggal kapcsolatban először felvetődő kérdésnek semmi köze nem volt a kezeléshez, hanem a nomenklatúrára összpontosult: labradorit-e, vagy andezínnek kell-e nevezni? Az andezín ritkán fordul elő drágakő minőségben, ezért igen értékesnek bizonyulhat a marketing számára. Ámbár az anyag nagy része csakugyan andezín volt, idővel ez másodlagos vitatéma lett. Nagy mennyiségű ilyen földpátot adtak el ugyanis, mint természetes, kezeléstől mentes anyagot. 2008. júliusában azonban Masashi Furuya a Japán-Német Gemmológiai Laboratóriumtól azt jelentette, hogy (Thaiföldön végzett kísérletek alapján) közvetlen bizonyítéka van arra, hogy ez a földpát három lépcsőben végzett, több hónapon át tartó diffúziós kezelésen esett át. Azt is megemlítette, hogy ugyanezt a típusú anyagot kezelik Kínában ismeretlen eljárással.

 

Más jelentések is azt sejttették, hogy az ebben az anyagban talált szokatlan sávos színeloszlás diffúziós kezelésre vall. Az ezt követő tanulmányok ellentétbe kerültek ezzel az utóbbi elgondolással, mivel az Oregonból származó természetes kövek is mutattak nagyon hasonló sávos szerkezetet.

 

A vita megoldására rendszeres kísérletezés indult a plagioklász-földpát diffúziós kezelésére. Ez meglepetésre azt mutatta, hogy nagyon könnyű, és csupán néhány napig tart a rézzel végzett diffúziós eljárás. Gemmológusok látogatást is tettek egy a kínai Belső-Mongóliában található bányában, ahol andezín-labradoritot termeltek, de csupán halványsárga színben. Az anyagot nem lehetett egyszerűen hevítéssel piros vagy zöld színűre változtatni, mert úgyszólván semmi rezet nem tartalmazott. Ez a tény a diffúziót hagyta meg e kövek egyetlen kezelési módjának.

 

Egy tibeti bányával kapcsolatos állítások 2005-ben kezdtek napvilágot látni, de hihetőségük vitatható volt. 2008-ban egy csapat meglátogatott egy tibeti bányát, mintákat is gyűjtött, tanúja volt a bányászatnak, és dokumentálták, hogy láttak piros andezínt, amely a helyszínről származónak látszott. Csakhogy a gyűjtött mintákról kiderült, hogy úgyszólván azonosak a Belső Mongóliából származó, diffúzióval kezelt kövekkel, és ez ismét kérdésessé tette a bányát. A probléma hitelesen nincs még megoldva.

 

Az ezzel az anyaggal kapcsolatos vita, a földpát kezeltként való meghatározása még mindig problematikus, ha szabványos laboratóriumi felszerelést használunk, elsősorban azért, mert a tibeti bánya kérdése még nincs megoldva. A sávos színeződés hasznos lehet. A teljes „bikaszem” sávos – piros a zöldön belül – elszíneződés rendszerint azt jelzi, hogy a kő természetes, míg a fordítottja – zöld a piroson belül – a kezelést jelezheti. Csakhogy, ha csupán egy részleges bikaszemünk van, vagy csak sávos színeloszlás, ez a kritérium megbízhatatlan. Mind a mai napig nagyobb méretű rézlapocskákat kizárólag az oregoni természetes anyagban találtak. Az oregoni meg a kínai földpát elkülönítése a drágakő-laborban nem nehéz, mert kémiailag teljesen eltérnek.

 

Megjegyzésünk: Az andezín körüli nagy port kavaró vita számunkra szinte érthetetlen. Olyan, egyébként szép színű drágakő, amelyet a szakkönyvek is alig említenek. Csakhogy az amerikai marketingesek mesterei annak, hogy valamilyen különlegességből nagy üzletet fújjanak fel. Ez történt az andezínnel is, amelyet – piros változatban – eddig csak Oregon államban találtak. Aztán egyre rejtélyesebbé vált a kő története és származása, amíg ki nem derült, hogy – az oregoniak kivételével – réz-diffúzióval kezelt kövekről van szó. Csakhogy addigra már sok ezer dollárért adtak el gyűjtőknek. A tudományos vita meg a pereskedés azóta is folyik.

 

Topáz. Kék és/vagy zöld, a felületen kobalttal kezelt topázokat a 2000-es években hoztak piacra, a sugárkezelt kék topázok alternatívájaként. Ez az eljárás azt az előnyt használta fel, hogy a fogyasztók tartottak a radioaktív sugarazással kezelt kövektől. Ezt az anyagot hosszú időn át jelölték „diffúzióval kezeltként”, noha ezt az állítást sohasem támasztották alá. Gabash és társai (2008) meghatározták, hogy az elszíneződött réteget „diffúzióval indukálták”, és ezzel új fázisokat hoztak létre a felületen. Ez nem tér el nagy mértékben attól a 90-es években elhangzó véleményektől, hogy a kezelés inkább kémiai jellegű volt, mint diffúzió.

 

Több vállalat jelentett be „diffúzióval kezelt topázként” piros, rózsaszínű és „pezsgőszínű” változatokat, de még mindig fennáll a kérdés, hogy e termékek diffúzió eredményei-e vagy bevonatosak (coating).

 

Ennek az anyagnak az azonosítása viszonylag könnyű. Nagyítással a szín foltos megjelenésű, és tekintettel a színes réteg rendkívüli vékonyságára, bármilyen apró sérülés vagy lehorzsolódás láttatja az alapul szolgáló topáz színtelenségét. [Közismert, hogy a topáz rendkívül jól hasad, és nagyon sérülékeny. Ford. megj.]

 

 

Egyéb anyagok. Az a felfedezés, hogy a földpát diffúziós kezelése lehetséges, olyan állításokat hozott felszínre, hogy számos más drágakövet – mint például réztartalmú turmalint Mozambikból, „imperiál” [= „császári” rendkívül ritka, narancsos színű] topázt és tsavoritot szintén kezelnek diffúzióval. Mind a mai napig nem mutattak be jelentős tudományos adatot ezeknek az állításoknak az alátámasztására, bár kezdődtek kísérletek e lehetőségek egyik-másikának a vizsgálatára.

 

Egyetlen jelentés szólt arról, hogy esetleg a tanzanitot kezelték diffúzióval, de a gyanús kövek egyike sem bizonyult diffúzióval kezeltnek.

(Folytatjuk)

 

dr. Oberfrank Ferenc

főszerkesztő

[email protected]

 




Választható Hírforrások

Válasszon Hírforrást, majd iratkozzon fel V-Pearl RSS-re!

RssGemStyle Info Online
RssV-Pearl Hírek, Cikkek
RssEsettanulmányok
RssKorábbi Hírlevelek
A rovat korábbi cikkei

A drágakövek kezelése és ennek kimutatása a 2000-es években (II. rész)

Az ékszer- és drágakőpiac nemzetközi hírei dr. Oberfrank Ferenc tolmácsolásában. A drágakövek kezelése és ennek kimutatása a 2000-es években (II. rész)
GemStyle Info Online, A drágakövek kezelése és ennek kimutatása a 2000-es években (II. rész)